Halász Gábor (1901. júl. 4. Bp. – 1945. márc. Balf, Győr-Moson-Sopron vm.): irodalomtörténész, író, kritikus.

• Református hitre áttért zsidó családból származott. Sz: Halász Gábor, Rosenfeld Róza.
• A bp.-i református gimnáziumban éretts. (1920), a bp.-i Pázmány Péter Tudományegyetemen magyar és francia irodalmat, filozófiát és esztétikát hallgatott (1920–1924), bölcsészdoktori okl. szerzett (1925), állami ösztöndíjjal Párizsban tanult (1925), majd fél évet Olaszországban töltött (1926).
• Életút: A Magyar Nemzeti Múzeum Könyvtára (= OSZK) gyakornoka (1927–1930), múzeumi segédőre és a Könyvtár Kézirattárának szakdíjnoka (1930–1937), a Nyomtatványtár helyettes vezetője (1937–1943), a Kézirattár osztályvezetője (1943–1944). A Nyugat vezető kritikusa (1932–1941), a Magyar Csillag állandó munkatársa (1941–1944).
• A Nyugat legjelentősebb kritikusa, esszéírója, a lap megszűnéséig írásai jelentős részét ott, ill. megszűnése után a Magyar Csillagban közölte. Egész pályáján fontos szerepet töltött be könyvtárosi munkája és filológiai tanulmányai, esszéi megírását minden esetben alapos filológiai előmunkálatok előzték meg. Esszéírói munkássága egy Berzsenyi Dánielről írott tanulmánnyal indult, amelyben a költő lelkiségét elemezve saját esztétikai felfogásának is foglalatát adta, akárcsak művének alanya; egyetemes érvényű és korszakhatároktól független eszmerendszer megteremtésében hitt (Berzsenyi lelkivilága, 1926). E mű más szempontból is iránymutató: Berzsenyi és a felvilágosodás eszméinek kapcsolatát elemezve annak saját felfogásában betöltött fontosságára is rámutatott, a romantikus 19. századdal szemben a racionális 18. század volt a szellemi ideálja. Elutasította az irodalomtudomány historizmusát, kritikai szempontokkal helyettesítette az irodalomtörténetit. Legfontosabb teoretikus művében (Irodalomtörténet és kritika, 1933), az egyéniségvizsgálat alapján kibontakozó művészi teljesítmény apoteózisát fogalmazta meg, ugyanakkor a kor uralkodó eszmeáramlataitól, a pozitivizmustól és a szellemtörténettől is igyekezett elhatárolódni. Az 1930-as években írott nagy portréiban az alkotó egyéniség vizsgálatán keresztül a saját sorskérdéseire is választ keresett (Kazinczy emlékezete, 1931; A fiatal Széchenyi, 1934; A bihari remete, 1936). A portré mellett a tabló volt a legfontosabb műfaja, amelyben nem egy személyiség, hanem egy korszak arcélét kívánta felvázolni (Magyar középkor, 1938, 1942 és 1943; Magyar viktoriánusok, 1942; Magyar századvég, 1944). Irodalmi tablói valójában a nagy példakép, Hippolyte Taine művei hatására készült esszék, s a 20. századi magyar irodalomtörténet-írás kimagasló alkotásai. Részt vett a Franklin Társulat nagy Shakespeare-kiadásának munkálataiban, addig ismeretlen Csokonai- és Vörösmarty-kéziratokat talált. Sajtó alá rendezte és tanulmánnyal látta el Justh Zsigmond naplóját (1941) és Madách Imre összes műveit (1942). Mindkét műve az aprólékos szerkesztői-filológusi munka és szöveggondozás példaképe. Kényszerű nyugdíjaztatása előtt az MTA felkérésére még elvállalta Kazinczy összes műveinek szerkesztői munkálatait. Ezt a feladatot, akárcsak tervezett nagy magyar irodalomtörténeti szintézisét már nem tudta befejezni. Néhány írása Árgus álnéven jelent meg.
• Emlékezet: Kisgyermekkora óta Budapesten, Óbudán (III. kerület Selmeci utca 25.) élt és tevékenykedett, innen vonult be munkaszolgálatra. Munkaszolgálatosként Jászberényről Monorra vezényelték, később ismét Budapestre került. Az ország német megszállása után Fertőrákosra hurcolták (1944. nov. 28.), végül – többek között – Sárközi Györggyel, Szerb Antallal Balfra (ma: Sopron része) vitték. Balfot 1944-ben német alakulatok szállták meg, s itt a faluban létesítették az ország egyik legnagyobb kényszermunkatáborát. Halász Gábort Balfon ölték meg, halálának pontos ideje és körülményei ismeretlenek. A meggyilkolt zsidó munkaszolgálatosok emlékművét 2008-ban avatták fel Balfon; a kialakított Szerb Antal Emlékhely a Szent Farkas- vártemplom kőkerítése mellett található (az itt látható Erőltetett menet c. szoborkompozíció Kutas László szobrász és Winkler Barna építész tervei alapján készült – a nemzeti emlékhelyen emléktábla őrzi Halász Gábor emlékét is). Közel 4000 kötetes, igen értékes dedikált és első kiadásokból álló könyvtára egy részét az Eötvös Collegium vette át, ahol Keresztury Dezső kezdeményezésére a II. vh. után emlékszobát rendeztek be tiszteletére. Írásaiból Véber Károly adott ki többször válogatást (legutóbb Tiltakozó nemzedék címmel, 1981-ben). Életrajzi monográfiát Mikó Krisztina írt róla (1995-ben).
• A Magyar Irodalomtudományi Társaság alapító tagja (1933-tól).
• Elismerés: Baumgarten-díj (1932).
• A Kétnyelvű remekművek c. könyvsorozat szerkesztője (1943–1944).
• Főbb művei: Fontenelle esztétikája. Egy. doktori értek. (Bp., 1925)
  Berzsenyi lelkivilága. (Sympozion, 1926)
  Vallásosság és élménykeresés. – Politika – társadalomtudomány – pedagógia. (Napkelet, 1926)
  Szomory. (Napkelet, 1927)
  Az Ancien Régime új felfogása. (Magyar Szemle, 1927)
  Romok és alkotások. – Áruló írástudók. (Napkelet, 1928)
  A magyar regény problémája. (Magyar Szemle, 1929)
  Költészet és valóság. – A líra halála. (Napkelet, 1929)
  Antonio Bonfini. (Magyar Könyvszemle, 1929)
  Regényeink társadalomszemlélete. – Babits Mihály műfordításai. (Magyar Szemle, 1931)
  Kazinczy emlékezete. (Napkelet, 1931)
  Álbarbárok. (Napkelet, 1932)
  A három Babits-arc. (Erdélyi Helikon, 1933)
  Gyulai Pál gyermekkori verse. (Irodalomtörténeti Közlemények, 1933)
  Kosztolányi. (Tükör, 1936)
  John Donne, vagy az érzelmek iskolája. (Argonauták, 1937)
  Kéziratmeghatározás. Újkor. H. G. előadásának vázlata. (Könyvtári előadások. 9. Bp., 1937)
  Két reformer. II. József és II. Lipót. – Magyar kalandorok a XVIII. században. (Tükör, 1937)
  Vörösmarty Mihály ismeretlen drámái. (Irodalomtörténeti Közlemények, 1937)
  Külföldjáró magyarok. (Apollo, 1938)
  Magyar középkor. 1. (Magyarságtudomány, 1938)
  Kölcsey iróniája. (Protestáns Szemle, 1938)
  Világfürdők és világirodalom. – Az első magyar kapitalisták. (Tükör, 1938)
  Ismeretlen Csokonai-mű. (Irodalomtörténeti Közlemények, 1938)
  Az értelem keresése. Irodalmi tanulmányok. A 2. kiad. Keresztury Dezső előszavával. (Az Országos Magyar Protestáns Diákszövetség könyvei. Bp., 1938
  Kultúra és tudomány. 2. kiad. 1939)
  Justh Zsigmond ismeretlen naplói és más kéziratai. (Magyar Könyvszemle, 1939)
  Kinder der Jahrhunderts. (Pester Lloyd, 1939. 173.)
  Justh Zsigmond naplója. Sajtó alá rend., a bevezető tanulmányt írta. (Bp., 1940)
  A regényíró. (Babits Emlékkönyv. Bp., 1941)
  A naplóíró Széchenyi. (Századok, 1941)
  François Kazinczy un organisateur littéraire. (Nouvelle Revue de Hongrie. 65. Bp., 1941)
  Magyar középkor. 2. (Magyarságtudomány, 1942)
  Széchenyi’s Diary. (Hungarian Quaterly, 1942)
  Az angol irodalom kincsesháza. Szerk. (Az európai irodalom kincsesháza. Bp., 1942)
  Swift, Jonathan: Gulliver utazásai. Ford. Karinthy Frigyes. A bevezető tanulmányt írta. (A regényírás mesterei. Bp., 1942)
  Madách Imre összes művei. I–II. köt. I. köt. Színművek. II. köt. Költemények, elbeszélések. Sajtó alá rend., a bevezető tanulmányt írta. Kiadói aranyozott egészvászon kötésben. (Bp., 1942)
  Magyar középkor. 3. (Magyarságtudomány, 1943)
  Magyar századvég. 80 táblával, részben beragasztott képekkel. Illusztrált kiadói kartonkötésben. Bibliofil kiad. is. (Officina Képeskönyvek. 60–61. Bp., 1944)
  H. G. válogatott írásai. Esszék, kritikák, tanulmányok. Függelék: H. G. irodalmi munkássága. Szerk., az utószót írta Véber Károly, a bibliográfiát összeáll. Kozocsa Sándor. (Bp., 1957
  Madách Imre: Az ember tragédiája. – Mózes. Sajtó alá rend. Szabó Józseffel. (Kiskönyvtár. Bp., 1974)
  H. G. válogatott írásai. Esszék, kritikák, tanulmányok. (Véber Károly 1959-es kiadását figyelembe vevő 2. bőv. kiad. 1977)
  Babits Mihály: Az európai irodalom olvasókönyve. Töredék és vázlat. Közreadja és az előszót írta Gál István. A függelékben H. G. levelei. (Bp., 1978)
  Tiltakozó nemzedék. Összegyűjtött írások. Szerk., sajtó alá rend. Véber Károly. (Bp., 1981)
  Móricz Zsigmond: Árvácska. Regény. Változatok egy népdalra címmel az utószót H. G. írta. [Az eredeti írás a Magyar Csillagban jelent meg, 1942-ben]. (Bp., 1994
  2. kiad. 1998
  3. kiad. 2000
  Ifjúsági Könyvek. 4. kiad. 2005)
  írásai a Nyugatban: Jegyzetek Goethe-sorokhoz. – Új irányok a világirodalomban. (1931)
  Magyar humanisták. – Gelléri Andor Endréről. – A fiatal Széchenyi. – A regény feltámadása. (1934)
  Bacsányi. – Az ötvenéves költő. Kosztolányi Dezső. – Egy ízlésforma önarcképe. Jegyzetek Babits Mihály irodalomtörténetéhez. – Kassák, a költő. – József Attila: Medvetánc. (1935)
  Nép és közösség. – A bihari remete. – „Könnyed prózánkról.” (1936)
  Ismeretlen Vörösmarty művek. – A líra ellenforradalma. – A Proust-élmény nyomában. – Radnóti Miklós: Járkálj csak, halálraítélt! – Szerb Antal: Utas és holdvilág. – Magyar századvég. Középszerű irodalom: a kísérletezők. (1937)
  Az új Illyés. – Babits, az esszéíró. – József Attila. (1938)
  Az újabb angol líráról. – Szalay László. – Csengery Antal. – Trefort Ágoston. – A század gyermekei. – Vázlat a szecesszióról. – Magyar álmodók. (1939)
  Mátyás királyról. – Thomas Mann: Lotte Weimarban. (1940)
  Két évforduló. Tolsztoj és Hardy. – A végzet költője. Grillparzer születésének századik évfordulójára. – A stilizálás alkonya. (1941)
  írásai a Magyar Csillagban: Magyar viktoriánusok. – Balzac példája. A szenvedélyes olvasó. Szerb Antal világtörténete. – Az angyali költő. Shelley születésének 150 éves fordulójára. – Évfordulóra. Babits Mihály. – Változatok egy népdalra. Móricz Zsigmond. – Babits, az olvasó. – Hemingway: For Whom The Bell Folls. (1942)
  Turgenyev. – Kosztolányi humora. – A forradalmak szerelmese. Teleki Sándor. – Két kiábrándult. 1. A keserű. 2. A mosolygó. Bevezetés egy Gulliver-kiadáshoz. – Írók az országban. – Shakespeare – sorról-sorra. – Huizinga. – A halhatatlan ponyva. (1943)
  Ortega y Gasset. – Jean Giraudoux. – Ferencjózsefi idők. – A tiltakozó nemzedék. (1944).
  
• Irodalom: H. G. meghalt. (Magyar Nemzet, 1945. 1.)
  Boldizsár Iván: Búcsú H. G.-tól. (Szabad Szó, 1945. 31.)
  Kósa János: H. G. (Magyar Nemzet, 1945. 51.)
  L[engyel]. B[alázs].: Két, romok alatt megmaradt könyv és egy előadóest idézi H. G. és Szerb Antal emlékét. (Képes Világ, 1945. 4.)
  Sőtér István: H. G. (Magyarok, 1945)
  Szánthó Dénes: Magyar író élete és halála a munkatáborban. (Demokrácia, 1945. 5.)
  Tolnai Gábor: Az óbudai remete. Emlékezés H. G.-ra. (Demokrácia, 1945. 9.)
  Cs. Szabó László: A meredek ember. (Új Magyarország, 1946. 46.)
  Tolnai Gábor: H. G. (Magyar Könyvszemle, 1946)
  Vajda István: H. G. (Szivárvány, 1946)
  Cs. Szabó László: H. G. (Magyar mártír írók antológiája. Bp., 1947)
  Lengyel Balázs: H. G. útja a realizmusig. (Csillag, 1948)
  Illés Endre: H. G. (Csillag, 1955 és A kristályszoba lakója. I. E.: Krétarajzok. Tanulmányok. Bp., 1957)
  Magyar irodalmi lexikon. I–III. köt. Főszerk. Benedek Marcell. (Bp., 1963–1965)
  Deme Zoltán: H. G. élete és munkássága. (Szolnok, 1966)
  Németh László: H. G. (Két nemzedék. Tanulmányok. Bp., 1970)
  Mikó Krisztina: H. G. (Irodalomtörténeti Közlemények, 1973)
  Bodnár György: A klasszicizmustól az újrealizmusig. H. G. (B. Gy.: Törvénykeresők. Bp., 1976)
  Sőtér István: H. G. (S. I.: Gyűrűk. Tanulmányok a XX. századról. Bp., 1980)
  Tolnai Gábor: Levél H. G.-hoz. (T. G.: Nőnek az árnyak. Tanulmányok, esszék, elmélkedések. Bp., 1981)
  Véber Károly: A kritika felelőssége. (Kritika, 1981)
  Poszler György: Illúzió és értelem. Vázlat az „esszéista nemzedék portréjához.” (Világosság, 1982)
  Cs. Szabó László: Az értelem keresője. H. G. (Cs. Sz. L.: Őrzők. Esszék. Bp., 1985)
  Szentkuthy Miklós: Az értelem primátusa. H. G. nyolcvanadik születésnapjára. (Sz. M.: Múzsák testamentuma. Összegyűjtött tanulmányok, cikkek, bírálatok. Bp., 1985)
  Jékely Zoltán: H. G.-ról. (J. Z.: Sorsvállalás. Tanulmányok. Bp., 1986)
  Lengyel Balázs: A személyiség rádioaktivitása. H. G. nyolcvanadik születésnapjára. (L. B.: Egy magatartás története. Esszék. Bp., 1986)
  Vajda Gábor: Az esztétizmus tűnő varázsa. (Literatura, 1986)
  Mikó Krisztina: H. G. Monográfia. (Bp., 1995)
  Lengyel Balázs: Egy titkos nagy író. H. G.-ról. (Népszava, 1995. 143.)
  Várkonyi Benedek: Egy régi konzervatív. H. G.-ról. (Magyar Hírlap, 1995. 60.)
  Németh G. Béla: Három jövőkép a Magyar Csillagban. Konzervatív liberalizmus, népi „államszocializmus”, „eurázsiai” transzcendentalizmus. (Kortárs, 1995)
  Lengyel Balázs: Élet és halál. Dokumentumok Szerb Antal, H. G. és Sárközi György történetéről. (Élet és Irodalom, 1995. 12.)
  Kappanyos András: Két konzervatív kritikus. 1–2. Thomas Stearns Eliotról és H. G.-ról. (Literatura, 1998)
  Vekerdi László: „Magyar viktoriánusok” és a „Nyugat elődei.” (Új Forrás, 1999)
  Margittai Gábor: Egy ízlésforma két önarcképe. Irodalomtörténeti hagyománytudat és esszéváltozatok a 30-as években. (Kortárs, 1999)
  Lőrincz Anita, R.: Félreértett hagyomány. A Kemény Zsigmond-i örökség továbbélése H. G., Szekfű Gyula és Szerb Antal munkásságában. (Dunakeszi, 1999)
  Bächer Iván: A könyvek embere. Száz éve született H. G. (Népszabadság, 2001. 154.)
  Csűrös Miklós: Népiesség, népi írók – és H. G. (Irodalomismeret, 2002).