Tisza István, borosjenői és szegedi; 1897-től gr. (1861. ápr. 22. Pest – 1918. okt. 31. Bp.): politikus, miniszterelnök.

• Sz: Tisza Kálmán (1830–1902) politikus, miniszterelnök, Degenberg-Schomburg Ilona (1839–1913). Testvérei: ifj. Tisza Kálmán (1867–1947), Tisza Lajos (1879–1942), ill. Tisza Paulina (1862–1940), br. Radvánszky Béla felesége.
• A bp.-i, a berlini és a heidelbergi tudományegyetemen jogot, közgazdaságtant, államtudományt és statisztikát tanult, Budapesten államtudományi doktori okl. szerzett (1882). Az MTA tagja (t.: 1910. ápr. 28.).
• Életút: Bihar vm. t. főjegyzője (1881–1882), majd a család csegődi és kocsordi uradalmán gazdálkodott (1882–1892). A Szabadelvű Párt országgyűlési képviselője (Vízaknai választókerület, 1886–1892; Újbányai választókerület, 1892–1896; Ugrai választókerület, 1896–1905; Budapest-Belváros IV. kerület, 1905–1906). Az uralkodó rá és fiútestvéreire is kiterjesztette nagybátyja, Tisza Lajos grófi címét (1897), a következő évben pedig megörökölte birtokai jelentős részét is.
• Parlamenti vezérszerepe a Szapáry-féle közigazgatási vitában (1891) és az egyházpolitikai küzdelmekben mutatkozott meg (1893–1894). Széll Kálmán lemondásakor (1903. jún.) sikertelen kormányalakítási kísérletet tett, majd Khuen-Héderváry Károly rövid hivatali ideje után Ferenc József ismét őt kérte fel egy kabinet felállítására. Magyarország miniszterelnöke (1903. nov. 3.– 1905. jún. 18.), egyúttal belügyminiszter (1903. nov. 3.–1905. jún. 18.) és a király személye körüli miniszter is (1903. nov. 3.– 1904. márc. 3.). Erélyes politikusként megszüntette az exlex állapotot, rendezte a költségvetés ügyét, letörte a vasutassztrájkot, megkötötte a német kereskedelmi szerződéseket. Első hivatali ideje alatt megpróbálta megtörni a hatékony parlamenti munkát ellehetetlenítő ellenzéki obstrukciót, amelyben – Lengyelország széthullását és az ún. liberum vétót tekintve intő példának – a nemzethalál kezdetét vélte felfedezni. Az új házszabálytervezetet (Lex Daniel) azonban az érvényben lévő házszabályok megsértésével vitte keresztül (zsebkendőszavazás, 1904. nov. 18.). Válaszul az ellenzéki képviselők széttörték az ülésterem berendezését, s pártja számos prominense is elfordult tőle. Az emiatt megrendezett idő előtti választásokon (1905. jan.–febr.) a Szabadelvű Párt harminc év után először vereséget szenvedett, Tisza hosszas halogatás után lemondott, majd a pártot is feloszlatta (1906. ápr.). A Függetlenségi és ’48-as Párt vezette koalíció kormányzása idején (1906–1910) háttérbe vonulva kizárólag a Felsőház munkájában vett részt. A koalíció bukása után megszervezte a Nemzeti Munkapártot (1910. febr.), amely fölényes győzelmet aratott a választásokon (1910. jún.), s ismét országgyűlési képviselő lett (Aradi választókerület, 1910–1918). Khuen-Héderváry Károly és Lukács László kormányzása idején népszerűtlensége miatt először a háttérből irányította a politikai folyamatokat (pl. megakadályozta az általános választójog kérdésének napirendre tűzését), majd a Képviselőház elnöke lett (1912. máj. 22.–1913. jún. 12.). E tisztében a munkapárti többséggel letörte az obstrukciót (1912. jún. 4.), a renitens ellenzéki képviselőket karhatalommal kivezettette és elfogadtatta a háború esetén érvényes kivételes intézkedésekről szóló törvényt (véderőtörvény, 1912. évi LXIII. tc.). Kemény fellépésével azonban tovább növelte ellenségeinek számát, s rontotta a parlamentarizmusba vetett hitet. Ferenc József felkérésére másodízben is Magyarország miniszterelnöke (1913. jún. 10.–1917. jún. 15.), egyúttal horvát–szlavón–dalmát tárca nélküli miniszter (1913. jún. 10.–júl. 21. és 1914. aug. 22.–1916. jan. 16.) és a király személye körüli miniszter is (1915. jan. 13.–1915. máj. 29.). Ferenc Ferdinánd trónörökös meggyilkolása (1914. jún. 28.) után, az Osztrák–Magyar Monarchia többi felelős döntéshozójával szemben kezdetben ellenezte a Szerbia elleni fegyveres fellépést (nem találta megfelelőnek az alkalmat a leszámolásra, s a háborút a diplomáciai eszközök kimerülése utáni végső eszköznek tekintette). Miután azonban Németország gyors akciót sürgetett, s Tisza biztosítékokat kapott, hogy nem fognak délszláv területeket a Monarchiához csatolni (ez a dualista rendszer felbomlásával fenyegetett), valamint garantálták Románia semlegességét és Bulgária csatlakozását a központi hatalmakhoz, júl. közepére megváltoztatta álláspontját. Kormánya a hadüzenet után bevezette a cenzúrát, a postaforgalom ellenőrzését, korlátozta az egyesülési jogot, elfogadtatta a hadsegélyezést szabályozó törvényeket, de Ausztriával ellentétben megőrizte az alkotmányosságot. Háborús törekvéseire megpróbálta megnyerni a magyarországi nemzetiségeket, elsősorban a románokat, akiknek – többek között – megígérte a közigazgatásban és az elsőfokú bíróságokon az anyanyelv használatát. Az I. vh. idején fellépett a katonai túlkapások, a civilekkel szembeni kegyetlenkedések ellen, ezért gyakran került konfliktusba a hadseregvezetéssel és az egyes katonai parancsnokokkal. Ferenc József halála után az új uralkodó, a világháborúból kiutat kereső IV. Károly (akinek koronázásán Tisza nádorhelyettes volt) rövidesen felmentette (1917. máj. 23.; de jún. 15-ig hivatalában maradhatott). Ettől kezdve a parlamenti ellenzék (és egyúttal a többség) vezéreként politizált tovább, közben ezredesként, mint a debreceni 2. huszárezred parancsnoka néhány hónapig az olasz fronton tevékenykedett. Utolsó királyi megbízatásaként Boszniában tárgyalt az elszakadásra törekvő délszláv politikusokkal. A közvélemény nagy része – igaztalanul – őt tette felelőssé Magyarország világháborús részvételéért, s az ún. forradalmi szocialistákhoz tartozó Lékai János, a Galilei Kör tagja a nyílt utcán sikertelen merényletet kísérelt meg ellene (1918. okt. 16.). Másnap a Képviselőházban elismerte a háború elvesztését, ugyanakkor hangsúlyozta az önálló magyar hadsereg és Külügyminisztérium felállításának fontosságát, de kiállt a perszonálunió mellett. Az őszirózsás forradalom idején az otthonába behatoló fegyveresek meggyilkolták.
• Ifjúkorában kialakult, s hamar letisztult politikai nézeteihez (amelyet a liberális és konzervatív eszmék közötti konszenzus jellemzett) egész életében következetesen ragaszkodott, hajlíthatatlan magatartása miatt nem tartozott a népszerű államférfiak közé. Úgy vélte, hogy a magyarság vezető szerepét a Kárpát-medence többi népeivel szemben – elsősorban az Oroszország által gerjesztett pánszláv törekvések miatt – csak az Ausztriával kialakított dualista államszerkezet biztosítja, ugyanezért ragaszkodott a dzsentrik és az arisztokrácia között kialakult szövetség megőrzéséhez, a Németországgal kötött kettős szövetség (1881) fenntartásához és erősítéséhez, s ellenezte a választójog kiterjesztését. Ugyanakkor a magyar nemzeti lét alapfeltételének tartotta az alkotmányosságot, támogatta az egyház és az állam szétválasztását, kiállt a zsidók emancipációja mellett, s lelkes híve volt a városiasodásnak és az iparosodásnak.
• Emlékezet: Az I. vh. előtt és alatt neve sokak számára a dualizmus politikáját, ill. a háborút jelentette. Négy merényletet követtek el ellene, míg végül Budapesten, bérelt otthonában, a Róheim-villában (= Budapest XIV. kerület Hermina út 45.) agyonlőtték. A Károlyi- kormány sikertelen vizsgálatot indított a gyilkosság körülményeinek tisztázására, majd az ún. Tisza-per (1920–1921) sem tudta egyértelműen kideríteni a történteket (sőt a bíróság ítéletében megállapította, hogy a Magyar Nemzeti Tanács és gr. Károlyi Mihály nem felelős a gyilkosságért!). A geszti (Békés m.) családi kriptában nyugszik, a sírt a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság védetté nyilvánította (2002-ben). Halála után, az MTA-n megalakult Tisza István Bizottság kezdeményezésére megjelentek művei (beszédei, levelezése, egyéb dolgozatai; 1923–1937); az emlékbizottság 1923-ban hatalmas összeget, 462 752 koronát adott az MTA-nak is. Emlékét őrizte a debreceni Tisza István Tudományegyetem (1920. jún. 5.–1945), amelynek tanárai tiszteletére, halálának 10. évfordulóján Tisza István-emlékkönyvet adtak ki (1928-ban). A két vh. között személyisége a nemzeti kánon része volt, monumentális emlékművét Budapesten, az V. kerületben állították fel (születésnapján, 1934. ápr. 22-én; a bronz és mészkő alkotás Zala György, Orbán Antal és Foerk Ernő alkotása). A szoborcsoport a Parlament északi homlokzata előtti parkban, a jelenlegi Károlyi-szobor helyén állt: az emlékmű magassága 17 méter, a főalak, Tisza István szobra 5 méter magas volt. A Tisza-szobrot ismeretlen személyek ledöntötték (1945 tavaszán, az emlékmű többi része azonban 1948-ig a helyén maradhatott). A megmaradt részeket végül 1948-ban elbontották, ill. bizonyos elemeit másutt állították fel. A debreceni Tisza István szobrot, a róla elnevezett Tisza István Tudományegyetemen gr. Klebelsberg Kunó avatta fel (1926-ban). Kisfaludi Stróbl Zsigmond alkotását (az öntő Vignali Raffael Műöntödéje volt) 2000-ben állították fel újra, jelenleg a Debreceni Klinika bejárata előtt látható. Legismertebb egészalakos képét Benczúr Gyula készítette el (1915). Róla nevezték el a lipótvárosi (Budapest V. kerület) Fürdő utcát (Tisza István utca 1924-ben, 1945-től József Attila utca). A II. vh. után több monográfia is, elsősorban Tisza Istvánt tette felelőssé a világháborús összeomlásért és a Monarchia felbomlásáért. Ebben közrejátszott Ady Endre publicisztikája is, aki Tisza István személyében az „elmaradott, úri Magyarország” jelképét látta, s geszti bolondként jellemezte (pl. egyik ismert versében, a Rohanunk a forradalomba [1912] címűben). Ady további gúnynevei Tiszáról: bihari isten; kálvinista kardinális; kan Báthory Erzsébet. Hívei viszont vasgrófnak nevezték. Az utóbbi években újabb dolgozatok, elsősorban Vermes Gábor munkái igyekeznek árnyalni a róla kialakított képet. Manapság Tisza István emlékét a Tisza István Baráti Társaság és a nagykovácsi Tisza István Nemzeti Kör őrzi. A Tisza István Baráti Társaság szülőházát (Budapest V. kerület Zrínyi utca 4.) bronz emléktáblával jelölte meg (születése napján, 2006. ápr. 22-én). Emlékére konferenciát rendeztek (2004. okt. 27-én, ill. 2011. ápr. 21-én, az ELTE-n), és megindították a tiszaistvan.hu nevű honlapot (2010-től). A Társaság továbbá születésének 150. évfordulóját Tisza István-emlékévnek nevezte, és kezdeményezte köztéri szobrának újra felállítását (az alapkőletétel 2011. ápr. 22-én volt). Róla nevezték még el – többek között – a berettyóújfalui Tisza István Kórházat és a Debreceni Egyetem Tisza István Kollégiumát.
• A Magyar Takarékpénztárak Központi Jelzálogbankjának elnöke (1893–1902); a Magyar Ipari és Kereskedelmi Bank elnöke (1890– 1902). A Dunántúli Református Egyházkerület szuperintendense (1907-től).
• Elismerés: Makó város díszpolgára.
• A Magyar Figyelő c. politikai lap (Herczeg Ferenccel, 1911) és az Igazmondó c. néplap alapítója (1913).
• Főbb művei: Az adóáthárítás elmélete. (Értekezések a nemzetgazdaságtan és statisztika köréből. 1. köt. 4. Bp., 1882)
  Az agrárius kérdésről. (Budapesti Szemle, 1887)
  Valutánk rendezéséről. (Nemzetgazdasági Szemle, 1890 és Budapesti Szemle, 1890)
  Magyar agrárpolitika. A mezőgazdasági termények árhanyatlásának okai és orvosszerei. (1–2. kiad. Bp., 1897
  németül: Leipzig, 1897)
  A vallás a modern élet küzdelmeiben. (Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1901)
  A szocializmus és az egyház. (Bp., 1903)
  Küzdelem a parlamentarizmusért és levele ugrai választóihoz. (Geszt, 1904)
  A helyzetről. (Bp., 1905)
  Nemzeti politika. Gr. T. I.- nak 1910 telén elmondott beszédei. (Bp., 1910)
  Sadowától Sedanig. (Értekezések a történeti tudományok köréből. 23. köt. 5. Bp., 1912
  németül: Warnsdorf, 1916)
  A háború hatása a nemzeti jellemre. (Bp., 1914)
  A háború hatása a nemzeti jellemre. (Hadi beszédek. Bp., 1915)
  Gr. T. I. összes munkái. I–VI. köt. (Bp., 1923–1937)
  Briefe. 1914–1918. I–II. köt. Sajtó alá rend. Wertheimer, Otto von. (Berlin, 1928)
  Lettres de guerre. 1914–1916. Sajtó alá rend. Régnier, Victor (Paris, 1931)
  Gróf Tisza István képviselőházi beszédei. I–IV. köt. Sajtó alá rend., a bevezető tanulmányt írta Barabási Kuun József. (Bp., 1930–1937)
  Count Stephen Tisza, Prime Minister of Hungary. Letters. 1914–1916. Sajtó alá rend., ford. de Bussy, Carvel. (New York, 1991)
  Válogatott politikai írások és beszédek. Vál., szerk. Tőkéczki László. (Millenniumi magyar történelem. Politikai gondolkodók. Bp., 2003).
  
• Irodalom: Szabó Jenő: T. I. agrárpolitikája. (Budapesti Szemle, 1897)
  Renner Károly: T. I. gr. és az általános választójog. (Bp., 1910)
  Franyó Zoltán: Don Quijote de la Geszt. T. I. (Bp., 1913)
  Huttkay Lipót: T. I. (Bp., 1915)
  Tisza és a külföld. Külföldi államférfiak nyilatkozatai Tiszáról, a munkapárti rendszerről és gr. Károlyi Mihályról. Összegyűjtötte Orbók Attila. (1–2. kiad. Bp., 1917)
  Tisza és a világháború. Az osztrák köztársaság külügyi hivatala által közzétett diplomáciai okiratok az 1914. évi háború előzményeiről. Az osztrák hivatalos kiadás teljes magyar fordítása. (Bp., 1919)
  Angyal Dávid: Gr. T. I. (Történeti Szemle, 1919)
  Szentpéteri Kun Béla: Gr. T. I. emlékezete. (Debrecen, 1920)
  Szász Károly: T. I. Élet- és jellemrajzi vázlat. (Bp., 1920)
  Angyal Dávid: Gr. T. I. emlékezete. (Bp., 1921)
  Balogh Jenő: Gr. T. I. emlékezete. (Bp., 1921)
  Szász Károly: T. I. Élet- és jellemrajz. (Bp., 1921)
  Gr. T. I. emléke. A Kisfaludy Társaságban tartott előadások. (Bp., 1921)
  Tisza-versek. A T. I. Emlékbizottság megbízásából szerk. Szász Károly. (Bp., 1921)
  Klein Ödön: Tiszától – Tiszáig. Visszaemlékezések és adalékok T. I.-ról és Tisza Kálmánról. (Bp., 1922)
  Schmidt Henrik: T. I. boldog évei. Emlékek és feljegyzések. (Bp., 1923)
  Kun József: Gr. T. I. és a tudomány. (Debrecen, 1924)
  Czernin Ottokár, gr.: Emlékeim T. I. grófról. (Bp., 1925)
  Hegedüs Lóránt: A halhatatlanok útja. (Bp., 1926)
  Herczeg, Franz: Graf Stephan Tisza. (Wien, 1926)
  Östör József: T. I. saját szavaiban. A bevezetőt Berzeviczy Albert írta. (Bp., 1927)
  T. I. Emlékkönyv. Gr. T. I. halálának tízedik évfordulójára. Írták a T. I. Tudományegyetem tanárai. (Debrecen, 1928)
  Nagy Miklós: Gr. T. I. 1905. évi pártprogramm-tervezete. (Budapesti Szemle, 1931)
  Pekár Gyula: T. I. végnapjai. (Debrecen, 1932)
  Albrecht Ferenc: Forrástanulmányok gr. T. I. román nemzetiségi politikájához. (Lugos, 1933)
  Rajner Béla: Gr. T. I. tragédiájának hiteles története. Baltazár Dezső emléksoraival. (Bp., 1933)
  Tóth Lajos: T. I. emlékezete. (Debreceni Szemle, 1934)
  Erényi, Gusztáv: Graf Stefan Tisza. Ein Staatsmann, ein Märtyrer. (Wien–Leipzig, 1935)
  Donáth Regina: A Tisza István elleni 1912-i merénylet a hírlapirodalom tükrében. Kútfőkritikai tanulmány. Egy. doktori értek. is. (Bp., 1935)
  Tankó Béla: T. I. vallásossága. (Tudományegyetemi Évkönyv, 1936)
  Hegedüs Lóránt: Két Andrássy és két Tisza. (Bp., 1937)
  Szentpéteri Kun Béla: T. I. és a vallásfelekezeti béke. (Debreceni Szemle, 1938)
  Szekfű Gyula: Ady és Tisza. (Bp., 1941)
  Gr. T. I. utolsó útja. Br. Sarkotic István vezérkari ezredes, Bosznia-Hercegovina utolsó tartományi főnökének naplója. Írta Tonelli Sándor. (Szeged, 1941)
  Flachbart Ernő: T. I. nemzetiségi politikája. (Kecskemét, 1944)
  Lányi, L.: Le comte Étienne Tisza et la guerre de 1914– 1918. (Paris, 1946)
  Kölkedi István: T. I. Sopronban. (Soproni Szemle, 1960)
  Pölöskei Ferenc: A koalíció felbomlása és a Nemzeti Munkapárt megalakulása. 1909–1910. (Bp., 1963)
  Galántai József: Tisza és a világháború. (Századok, 1964)
  Galántai József: Magyarország az első világháborúban. 1914–1918. (Bp., 1964)
  Vermes Gábor: Count István Tisza. PhD-értek. (Stanford, California, 1966
  2. kiad. Ann Arbor, Michigan, 1974)
  Szász Zoltán: A román kérdés T. I. első kormányának külpolitikájában, 1904. (Történelmi Szemle, 1968)
  Pölöskei Ferenc: T. I. és az egyházak. (Világosság, 1969)
  Pölöskei Ferenc: T. I. nemzetiségi politikája az első világháború előestéjén. (Századok, 1970)
  Hegedűs Sándor: Egy politikai per kulisszatitkai. A Tisza-per. (Népszerű történelem. Bp., 1976)
  Hitchins, Keith: The Nationality Problem in Hungary. István Tisza and the Rumanian National Party. 1910–1914. (Journal of Modern History, 1981)
  Pölöskei Ferenc: T. I. (Magyar história. Életrajzok. Bp., 1985)
  Vermes Gábor: István Tisza. The Liberal Vision and Conservative Statecraft of a Magyar Nationalist. (East European Monographs. New York, 1985)
  Pölöskei Ferenc: A rejtélyes Tisza-gyilkosság. (Labirintus. Bp., 1988)
  Gergely András: T. I. mítoszának oszlatása. (Hitel, 1989)
  Kiss Endre: Ami látható és ami láthatatlan. T. I. politikai világképe és a redukált liberalizmus. (Valóság, 1991)
  Vermes Gábor: T. I. és a háború. A vasgróf beolvasztása. (Heti VG, 1994. 32.)
  Vermes Gábor: T. I. (Századvég biográfiák. Bp., 1994)
  Horánszky Lajos: T. I. és kora. I–II. köt. Sajtó alá rend. Horánszky Nándor. (Bp., 1994)
  Pölöskei Ferenc: A két Tisza. T. K. és Tisza István kettős portréja. (Rubicon, 1996)
  Tőkéczki László: T. I. és kora. (Valóság, 1996)
  Barcza József: A reformáció emléknapja és T. I. (Református Tiszántúl, 1998)
  Hegedűs András: Gr. T. I. levelei Csernoch János hercegprímás magánlevéltárában. (Fons, 1998)
  Vermes Gábor: T. I. (Rubicon, 1999)
  Deák Ágnes: T. I. politikai pályafutása. (Geszt, 2000)
  Pallai László: T. I.-konferencia. (Debreceni Szemle, 2001)
  Tőkéczki László: T. I. eszmei, politikai arcai. (Bp., 2001)
  Szász Andrásné: Geszt község története. (Geszt, 2001)
  Vermes Gábor: T. I. (Millenniumi magyar történelem. Bp., 2001)
  Gaál Botond: A református T. I. és a Debreceni Egyetem. (Confessio, 2001)
  Vermes Gábor: T. I. világnézete. (Történelmi Szemle, 2001)
  Czeglédi László: Egy könyv T. I. könyvtárából. (Magyar Könyvszemle, 2001)
  Gr. T. I. gyilkosai a hadbíróság előtt. A Magyar Távirati Iroda és a Magyar Kurír hivatalos gyorsírói feljegyzéseinek alapján szerk., az előszót írta Bencsik Gábor. (Magyar Ház Könyvek. Bp., 2002)
  Zsoldos Józsefné: Egy család, két miniszterelnök. Gr. Tisza Kálmán és gr. T. I. élete és könyvtári hagyatéka. (Geszt, 2002)
  T. I.-emlékszám. (Történeti tanulmányok, 2002)
  Bertényi Iván: Tisza István és az első világháború. (Rubicon, 2002)
  Füzes Miklós: Gr. T. I. nemzetfogalma és nemzetiségi politikája. (Comitatus, 2003)
  Hegedűs Sándor: A „csóvás ember.” T. I. politikai pályája. (Ezredvég, 2003)
  Vörös László: T. I. nemzetiségi politikája és a szlovákok. 1913–1915. (Fórum társadalomtudományi szemle, 2004)
  Herczeg Ferenc: Két arckép. Gr. T. I. és gr. Károlyi Mihály. Az utószót Salamon Konrád írta. (Bp., 2005)
  Bakonyi Péter: T. I. és az általános választójog. (Jogtörténeti Szemle, 2005)
  Östör József: T. I. saját szavaiban. A bevezetőt Berzeviczy Albert írta. Szerk., utószó Kovács József László. (Bp., 2006)
  Szathmári Tamás: Gr. T. I., a politika ártatlan áldozata. (Karolina füzetek. 3. Bp., 2007)
  Pölöskei Ferenc: Birtokviszonyok és vitáik a századfordulón. T. I., Darányi Ignác, Károlyi Sándor, Rubinek Gyula. (Agrártörténeti Szemle, 2007)
  Szász Zoltán: T. I. – a háború jelképe. Az utolsó ősz. (História, 2008)
  Ifj. Bertényi Iván: A századelő politikai irányzatai és T. I. (Rubicon, 2009).