Sebestyén Gyula (1864. márc. 7. Szentantalfa, Zala vm. – 1946. febr. 12. Balatonszepezd, Zala vm.): irodalomtörténész, folklorista.

• A bp.-i tudományegyetemen m.–német szakon tanult (1884–1892), bölcsészdoktori okl. szerzett (1901), az MTA tagja (l.: 1905. máj. 12.).
• Életút: A M. Nemzeti Múz. Könyvtára (OSZK) ideiglenesen alkalmazott napidíjasa (1889–1893), könyvtári gyakornoka (1893), segéde (1893–1898), segédôre (1898–1901), ôre (1901–1905), igazgató-ôre (1905–1916), osztályig.-ja (1916–1919). – Még pozsonyi diákkorában ismerkedett meg Thaly Kálmánnal, akinek hatására a m. népköltés emlékeinek összegyûjtésével kezdett el foglalkozni. Gyûjtômunkáját kezdetben Gyulai Pál irányította, majd megnyerte a Kisfaludy Társaság támogatását. Tevékenységével alapvetôen új eredményeket ért el a m. néphagyomány, a m. folklór emlékeinek gyûjtése és rendszerezése terén. Különösen értékesek a m. rovásírásra, a m. irodalom kezdeteire (pl.: regösénekek), ill. a néphagyományra vonatkozó megállapításai: a székelység eredetének vizsgálatával a hun–m. mondavilág értelmezésének nyitját vélte felfedezni. Munkásságának másik jelentôs területe a gyûjtésszervezés. Megalakította a Nemzetk. Folklórkutatók Szervezete (Folklore Fellows) m. oszt.-át, létrehozta az orsz. önkéntes néprajzi gyûjtôhálózatot. Bán Aladárral kidolgozta a kutatás tudományszervezési programját, rámutatva a néphagyomány gyûjtésének idôszerûségére. Nyugdíjazása után Balatonszepezdre vonult vissza, helyi kiadványokat szerkesztett és a Balaton idegenforgalmának fellendítésén fáradozott. Hagyatékát a Néprajzi Múz. Etnológiai Adattára ôrzi. Róla nevezték el a M. Néprajzi Társaság által a legkiválóbb önkéntes gyûjtôk kitüntetésére alapított ~-emlékérmet (1966). – A M. Néprajzi Társaság fôtitkára (1897–1911), alelnöke (1911–1917), elnöke (1917–1920), t. tagja (1920-tól). A Kisfaludy Társaság tagja (r.: 1909). A helsinki Finnugor Társaság külsô tagja, a Folklore Fellows mo.-i szekciójának elnöke (1911-tôl). – A Kisfaludy Társaság Magyar Népköltési Gyûjteményének szerkesztôje. Az Ethnographia c. folyóirat szerkesztôje (1898–1910: Munkácsi Bernáttal, 1911–1917: egyedül).
• Főbb művei: Adalékok a középkori énekmondók történetéhez. (Bp., 1891)
  A székelyek neve és eredete. (Bp., 1897)
  A Halotti Beszéd szerzôje és kora. (Bp., 1898)
  Ki volt Anonymus? (Bp., 1898)
  Az avar–székely kapcsolat emlékei. (Bp., 1899)
  Regösénekek. Gyûjtötte. (Magyar Népköltési Gyûjtemény. IV. Bp., 1902)
  A regösök. (Bp., 1902)
  Ursprung der Bustrophedonschrift. (Berlin, 1903)
  Telegdi János 1598-ki Rudimentájának hamburgi és marosvásárhelyi kéziratáról. (Bp., 1903)
  A magyar honfoglalás mondái. I–II. (Bp., 1904–1905)
  Dunántúli gyûjtés. (Magyar Népköltési Gyûjtemény. VIII. Bp., 1906)
  Rovás és rovásírás. (Bp., 1907
  hasonmás kiad.: 1999
  2002)
  A hun–székely hagyomány. Akad.-i székfoglaló. (Elhangzott: 1907. ápr. 15.)
  A magyar néphagyomány emlékeinek országos gyûjtésérôl. (Ethnographia, 1912)
  Négy emlékirat a hazai néphagyomány gyûjtése tárgyában. (Bp., 1914)
  Északi tanulmányút. (Bp., 1914)
  A magyar rovásírás hiteles emlékei. (Bp., 1915
  hasonmás kiad.: 2002)
  Gesta Hungarorum. A magyar hôsmondák öt könyve. (Bp., 1925)
  Mosolygó balatoni emlékek. (Bp., 1935).
  
• Irodalom: Madarassy László: S. Gy. (Ethnographia, 1934)
  Szendrey Ákos: S. Gy. (Ethnographia, 1946)
  Diószegi Vilmos: S. Gy. jelentôsége a néprajztudományban. (Ethnographia, 1964)
  Volly István: S. Gy., a dunántúli regösénekek gyûjtôje. (Jelenkor, 1964)
  Diószegi Vilmos: S. Gy. Kismonográfia. (Bp., 1972)
  Tanulmányok a 125 éve született S. Gy. emlékére. Szerk. Laczkovits Emôke. (Veszprém, 1991).