Lukács György; 1890-ig Löwinger György Bernát (1885. ápr. 13. Bp. – 1971. jún. 4. Bp.): esztéta, filozófus.

• Nevelt fia Jánossy Lajos (1912-1978) fizikus és Jánossy Ferenc (1914-1997) mérnök, közgazdász. Zsidó származású, ev. hitre kikeresztelkedett és 1899-ben m. nemességet nyert bankár fia volt.
• Az MTA tagja (l.: 1948. júl. 2.; r.: 1949. okt. 31.).
• Életút: A bp.-i tudományegyetemen tanult (1902-1906), a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemen jogtud. (1906), a bp.-i tudományegyetemen bölcsészdoktori okl. szerzett (1909); közben a berlini egyetemen G. Simmel előadásait hallgatta (1906- 1907). Az MTA tagja (l.: 1948. júl. 2.; ig.: 1948. nov. 17.-1949. okt. 31.; r.: 1949. okt. 31.; elnökségi: 1949. nov. 29.-1958. nov. 28.). - A Kereskedelemügyi Min. tisztviselője (1907-1908), Berlinben (1908-1911), Heidelbergben élt (1912-1915). A Nyugat munkatársa (1908-1911), A szellem c. folyóirat szerkesztője (Fülep Lajossal, 1911). Bp.-en katonai segédszolgálatos (1915- 1916), rövid ideig ismét Németo.-ban tartózkodott (1916-1917), hazatérése után szoros kapcsolatba került a Vasárnapi Körrel (1917. nov.), az őszirózsás forr. hatására belépett a KMP-be (1918. dec.), a Vörös Újság társszerkesztője (1919. febr.-júl.). A Tanácsköztársaság idején közoktatásügyi helyettes népbiztos (1919. márc. 21.-ápr. 3. és jún. 29.-aug. 1.), a négy közoktatásügyi népbiztos egyike (1919. ápr. 3.-jún. 24.), vmint a m. Vörös Hadsereg V. Hadoszt.-ának politikai biztosa és az Írói Direktórium elnöke. A proletárdiktatúra bukása után Bécsbe menekült (1919 ősze), a KMP KB tagja (1920-1921), a párt Landler Jenő vezette szárnyához tartozott. Bécsben összeállította a híres ún. Blum-téziseket (1928), amelyeket a KB elutasító állásfoglalása után visszavont és önkritikát gyakorolt. Moszkvában a Marx-Engel-Lenin Int. munkatársa (1929-1933); közben Berlinben tartózkodott (1931-1933), a Lityeraturnij Krityik c. lap kritikusa (1933-1940) és a SZU Tud. Akad. Filozófiai Int.-ének tud. munkatársa (1935-1938), majd a moszkvai Új Hang c. lap vezető szerkesztője (1938-1945); közben két hónapig fogva tartották (1941). - Visszatért Mo.-ra (1945), a Pázmány Péter Tudományegyetemen az esztétika és a kultúrfilozófia ny. r. tanára (1945-1950). A Fórum c. folyóirat szerkesztője és a Társadalmi Szemle c. folyóirat szerkesztőbiz.-ának tagja (1946-1949). A forr. és szabadságharc idején Nagy Imre első kormányának népművelési minisztere (1956. okt. 26.-okt. 31.), majd részt vett az újjászervezett párt, az MSZMP megalakításában (1956. okt. 30.). A forr. bukása után ő is a bp.-i jugoszláv nagykövetségre menekült, ennek elhagyásakor társaival együtt Romániába vitték, 1957. ápr.-ában tért vissza. Hazatérése után, nem volt hajlandó újabb önkritikára, nem határolódott el Nagy Imre nézeteitől. Művei évekig nem jelenhettek meg Mo.-on és a népi demokratikus országokban, a m. szellemi életbe csak az 1960-as évek közepén térhetett vissza. - Zsidó származású, ev. hitre kikeresztelkedett és 1899-ben m. nemességet nyert bankár fia volt. Irodalmi pályáját érettségiző és egyetemista korában írt színikritikákkal kezdte, szerepet vállat a Thalia Társaság megalakulásában és tevékenységében (1906). Pályája kezdetét Mo., Németo., Olaszo. és Franciao. közötti sűrű utazások, szellemi tekintetben pedig az ugyanilyen nyugtalan útkeresés jellemzi. Misztikus esszéket és szellemtörténeti irányultságú kritikákat (A lélek és a formák, 1910; Esztétikai kultúra, 1913; Balázs Béla és akiknek nem kell, 1918), pozitivista szellemben megírt (A drámaírás főbb irányai a múlt század utolsó negyedében, 1908), majd Simmel szociológiai felfogásának jegyében átírt (A modern dráma fejlődésének története, 1911) drámatörténetet, neokantiánus szellemiségű, befejezetlen, halála után kiadott esztétikát (A heidelbergi esztétika és muvészetfilozófia, 1975) és hegeliánus regényelméletet (Die Theorie des Romans, 1920; A regény elmélete, megjelent: 1975) alkotott, hasonlóan eltérő felfogásokat tükröző tanulmányok mellett. Szellemi fejlődését valójában az befolyásolta, hogy a berlini egyetemen, Dilthey és Simmel filozófiai előadásait hallgatta, ekkortájt egy kanti típusú művészetfilozófiai rendszer megalapítására tett kísérletet, majd a neokantianizmustól fokozatosan eltávolodva a szellemtörténeten keresztül Hegelig jutott el, de nézeteire Kierkegaard is erősen hatott. Gondolkodása 1917 őszétől fokozatosan radikalizálódott, a Tanácsköztársaság idején a kommunizmusba és a proletariátusba vetett messianisztikus meggyőződéssé változott, a KMP-ben a Szamuely Tibor vezette balszárnyhoz csatlakozott. A bukás után Korvin Ottóval ő vezette volna az illegalitásba vonuló pártot, de a letartóztatás elől Bécsbe menekült. - Bécsi emigrációja idején (1919-1929) az egymással belháborút vívó Kun- és Landler-frakció közül az utóbbi, mérsékeltebb csoporthoz csatlakozott, elsősorban a marxizmus és a nemzetk. munkásmozgalom történetével fogl., 1919 és 1922 között írt tanulmányait összegyűjtő kötetét (Geschichte und Klassenbewusstsein, 1923; ill. Történelem és osztálytudat, megjelent: 1971) a közeli világforradalom hamis illúziója fűtötte. Blum-tézisek címen ismert, 1928-as programjavaslatát a Komintern jobboldali elhajlásként megbélyegezte, önkritikát kellett gyakorolnia, és Moszkvába rendelték. Az 1930-as években a moszkvai Marx- Engels-Lenin Int. kutatójaként Marx és Engels esztétikai írásainak rendszerezését végezte, vmint a polg. filozófia 1848 utáni fejlődését, ill. a fasizmus ideológiájának kialakulását vizsgálta. Számos, szektás nézeteit tükröző kritikákat is közölt (ezek m. nyelven csak halála után jelentek meg: Esztétikai írások. 1930-1945). 1931-ben Berlinbe küldték, hogy teoretikus vitairataival a német proletárírók modernebb, dokumentarista törekvéseivel szemben a SZU hivatalos irányzatát képviselje. 1933-ban tért vissza Moszkvába, ahol új feladatként az orosz és az európai haladó irodalom kiemelkedő képviselőinek munkásságát tanulmányozta. - Bár a SZU-ban élt, németül írt, oroszul csak fordításokban publikált. Szovjet emigrációja idején a Ny-i kommunista értelmiség szemében a szovjet kultúrpolitika egyik nagyhatalmú képviselőjeként tűnt fel, mivel a nemzetk. expresszionizmus-vitában ő szólalt meg a szovjet hivatalos álláspont nevében. Valójában - a Lityeraturnij Krityik c. folyóirat szűk körén kívül a szovjet irodalmi élet sosem fogadta be, az emigráns német írók körében visszahúzódva élt, de 1941-ben így is letartóztatták, mint "m. kémet", Dimitrov és Rákosi közbenjárására bocsátották szabadon. A SZU-ban önálló kötetként csak Isztoricseszkij roman (1936; m. nyelven: A történelmi regény, 1947) c. műve és néhány oroszra fordított tanulmánya (K isztorii realizma, 1939) és egy füzetnyi m. válogatása (Írástudók felelőssége, 1944) látott napvilágot. Ekkor kidolgozott nagy realizmus elmélete a klasszikus kulturális hagyomány védelmét jelentette, de súlyosan konzervatív, avantgárd-ellenességgel párosulva. - Hazatérése után a bp.-i egyetem professzorává nevezték ki, áll. vagy párttisztségeket azonban nem kapott. A SZU-ban írt, vmint újabb műveinek hosszú sorban megjelentetett kiadásai, a fiatal értelmiség vezető egyéniségeiből alakult Lukács-kör és a szellemileg általa vezetett Fórum c. folyóirat révén azonban a közvéleményben a legnagyobb hatású kommunista ideológusnak számított. Tevékeny részt vállalt a m. szellemi élet megújításában, a marxista irodalomelmélet és esztétika legfőbb tekintélyének számított. Műveit sűrűn kiadták az NDK-ban, ill. az NSZK-ban, a legtöbb népi demokráciában (a SZU-ban nem!), angol, francia, olasz, japán stb. nyelvre lefordították. A Rudas László által kirobbantott, 1949-ben lebonyolított Lukács-vitában a hivatalos irányzat nézeteit jobboldali elhajlásnak minősítette, sajtókampányt indítottak ellene, Fórum c. lapját beszüntették. Önkritikát gyakorolt, s ennek jegyében írt számos tanulmányt az általa korábban kevésbé méltatott szovjet írókról (Nagy orosz realisták. Szovjet irodalom, 1952). Csakhamar visszanyerte azonban korábbi pozícióját Az ész trónfosztása (1954) c. filozófiai munkáját Rákosiék nagy elismeréssel fogadták, 1955-ben fényesen megünnepeltették 70. születésnapját.Irodalmi pályáját érettségiző és egyetemista korában írt színikritikákkal kezdte, szerepet vállat a Thalia Társaság megalakulásában és tevékenységében (1906). Pályája kezdetét Mo., Németo., Olaszo. és Franciao. közötti sűrű utazások, szellemi tekintetben pedig az ugyanilyen nyugtalan útkeresés jellemzi. Misztikus esszéket és szellemtörténeti irányultságú kritikákat (A lélek és a formák, 1910; Esztétikai kultúra, 1913; Balázs Béla és akiknek nem kell, 1918), pozitivista szellemben megírt (A drámaírás főbb irányai a múlt század utolsó negyedében, 1908), majd Simmel szociológiai felfogásának jegyében átírt (A modern dráma fejlődésének története, 1911) drámatörténetet, neokantiánus szellemiségű, befejezetlen, halála után kiadott esztétikát (A heidelbergi esztétika és művészetfilozófia, 1975) és hegeliánus regényelméletet (Die Theorie des Romans, 1920; A regény elmélete, megjelent: 1975) alkotott, hasonlóan eltérô felfogásokat tükröző tanulmányok mellett. Szellemi fejlődését valójában az befolyásolta, hogy a berlini egyetemen, Dilthey és Simmel filozófiai előadásait hallgatta, ekkortájt egy kanti típusú művészetfilozófiai rendszer megalapítására tett kísérletet, majd a neokantianizmustól fokozatosan eltávolodva a szellemtörténeten keresztül Hegelig jutott el, de nézeteire Kierkegaard is erősen hatott. Gondolkodása 1917 őszétől fokozatosan radikalizálódott, a Tanácsköztársaság idején a kommunizmusba és a proletariátusba vetett messianisztikus meggyőződéssé változott, a KMP-ben a Szamuely Tibor vezette balszárnyhoz csatlakozott. A bukás után Korvin Ottóval ő vezette volna az illegalitásba vonuló pártot, de a letartóztatás elől Bécsbe menekült. - Bécsi emigrációja idején (1919-1929) az egymással belháborút vívó Kun- és Landler-frakció közül az utóbbi, mérsékeltebb csoporthoz csatlakozott, elsősorban a marxizmus és a nemzetk. munkásmozgalom történetével fogl., 1919 és 1922 között írt tanulmányait összegyűjtő kötetét (Geschichte und Klassenbewusstsein, 1923; ill. Történelem és osztálytudat, megjelent: 1971) a közeli világforradalom hamis illúziója fűtötte. Blum-tézisek címen ismert, 1928-as programjavaslatát a Komintern jobboldali elhajlásként megbélyegezte, önkritikát kellett gyakorolnia, és Moszkvába rendelték. Az 1930-as években a moszkvai Marx-Engels-Lenin Int. kutatójaként Marx és Engels esztétikai írásainak rendszerezését végezte, vmint a polg. filozófia 1848 utáni fejlődését, ill. a fasizmus ideológiájának kialakulását vizsgálta. Számos, szektás nézeteit tükröző kritikákat is közölt (ezek m. nyelven csak halála után jelentek meg: Esztétikai írások. 1930-1945). 1931-ben Berlinbe küldték, hogy teoretikus vitairataival a német proletárírók modernebb, dokumentarista törekvéseivel szemben a SZU hivatalos irányzatát képviselje. 1933- ban tért vissza Moszkvába, ahol új feladatként az orosz és az európai haladó irodalom kiemelkedő képviselőinek munkásságát tanulmányozta. - Bár a SZU-ban élt, németül írt, oroszul csak fordításokban publikált. Szovjet emigrációja idején a Ny-i kommunista értelmiség szemében a szovjet kultúrpolitika egyik nagyhatalmú képviselőjeként tűnt fel, mivel a nemzetk. expresszionizmus-vitában ő szólalt meg a szovjet hivatalos álláspont nevében. Valójában - a Lityeraturnij Krityik c. folyóirat szuk körén kívül a szovjet irodalmi élet sosem fogadta be, az emigráns német írók körében visszahúzódva élt, de 1941-ben így is letartóztatták, mint "m. kémet", Dimitrov és Rákosi közbenjárására bocsátották szabadon. A SZU-ban önálló kötetként csak Isztoricseszkij roman (1936; m. nyelven: A történelmi regény, 1947) c. műve és néhány oroszra fordított tanulmánya (K isztorii realizma, 1939) és egy füzetnyi m. válogatása (Írástudók felelőssége, 1944) látott napvilágot. Ekkor kidolgozott nagy realizmus elmélete a klasszikus kulturális hagyomány védelmét jelentette, de súlyosan konzervatív, avantgárd-ellenességgel párosulva. - Hazatérése után a bp.-i egyetem professzorává nevezték ki, áll. vagy párttisztségeket azonban nem kapott. A SZU-ban írt, vmint újabb műveinek hosszú sorban megjelentetett kiadásai, a fiatal értelmiség vezető egyéniségeibôl alakult Lukács-kör és a szellemileg általa vezetett Fórum c. folyóirat révén azonban a közvéleményben a legnagyobb hatású kommunista ideológusnak számított. Tevékeny részt vállalt a m. szellemi élet megújításában, a marxista irodalomelmélet és esztétika legfőbb tekintélyének számított. Műveit sűrűn kiadták az NDK-ban, ill. az NSZK-ban, a legtöbb népi demokráciában (a SZU-ban nem!), angol, francia, olasz, japán stb. nyelvre lefordították. A Rudas László által kirobbantott, 1949-ben lebonyolított Lukács-vitában a hivatalos irányzat nézeteit jobboldali elhajlásnak minősítette, sajtókampányt indítottak ellene, Fórum c. lapját beszüntették. Önkritikát gyakorolt, s ennek jegyében írt számos tanulmányt az általa korábban kevésbé méltatott szovjet írókról (Nagy orosz realisták. Szovjet irodalom, 1952). Csakhamar visszanyerte azonban korábbi pozícióját Az ész trónfosztása (1954) c. filozófiai munkáját Rákosiék nagy elismeréssel fogadták, 1955-ben fényesen megünnepeltették 70. születésnapját. - A politikától távol tartotta magát, de az 1956-os forr. idején részt vett Nagy Imre egyik kormányátalakítási kísérletében. Pártfelvételi kérelmére, minthogy Nagy Imrétől nem volt hajlandó elhatárolni magát, nem adtak választ. A különösség mint esztétikai kategória (1957) c. műve még megjelenhetett, de az év derekán meginduló nemzetk. kommunista sajtóhadjárat életmuve egészét "revizionista mételynek" minôsítette. Ny-Európában viszont - noha a kommunista eszmék és a realizmus melletti állásfoglalásai nem változtak (Wider den missverstandenen Realismus, 1958; megjelent m. nyelven: A kritikai realizmus jelentősége ma, 1985) népszerűsége rohamosan megnôtt. Fordításai az általa megtagadott fiatalkori műveivel együtt világszerte divatossá váltak. Kéziratait - a hivatalos szervek hallgatólagos tűrésével - csempészúton juttatta külföldre. Egy évtizeden át írt, eredetileg három részre tervezett esztétikai főműve első részének német megjelentetése (Ästhetik. Teil I. Die Eigenart des Ästhetischen, 1963) után a m. pártvezetés felismerte vele szembeni magatartásának tarthatatlanságát, munkáját m. nyelven is kiadták (Az esztétikum sajátossága. 1-2., 1965), Visszanyerte párttagságát (1967) és helyét a közéletben, tanítványait is rehabilitálták. Élete végén írt nagy terjedelmű filozófiai munkáját (A társadalmi lét ontológiájáról. 1-3. köt. 1976) már nem sikerült befejeznie. Ellentmondásosan fejlődő életműve a visszatükröző művészet filozófiai kategóriarendszerének kidolgozásával a 20. sz.-i művészetelmélet legkiemelkedőbb teljesítménye.
• A lélek és a formák. Budapest,1910
  A lélek és a formák. Belin,1911
  A modern dráma fejlõdésének története. Budapest,1911
  Esztétikai kultúra. Budapest,1913
  Balázs Béla és akiknek nem kell. Gyoma,1918
  Taktika és ethika. Budapest,1919
  Geschichte und Klassenbewusstsein. Wien,1923
  K isztroii realizma. Moszkva,1939
  Írástudók felelõssége. Moszkva,1944
  Balzac, Stendhal, Zola. Budapest,1945
  Geothe és kora. Budapest,1946
  Nietzsche és a fasizmus. Budapest,1946
  Az újabbbb német irodalom rövid története. Budapest,1946
  Nagy orosz realisták. Budapest,1946
  Lenin és a kultúra kérdései. Budapest,1946
  Irodalom és demokrácia. Budapest,1947
  A polgári filozófia válsága. Budapest,1947
  A marxista filozófia feladatai az új demokráciában. Budapest,1947
  A "giccs"-rõl és a "proletkult"-ról. Budapest,1947
  A történelmi regény. Budapest,1947
  A történelmi regény. Moszkva,1936
  A realizmus problémái. Budapest,1948
  Új magyar kultúráért. Budapest,1948
  Thomas Mann. Budapest,1948
  Der junge Hegel und die Probleme der kapitalistischen Gesellschaft. Zürich-Wien,1948
  Ady. Budapest,1949
  Marx és Engels irodalomelmélete. Budapest,1949
  A kapitalista kultúra csõdje. Budapest,1949
  Nagy orosz realisták. Szovjet irodalom. Budapest,1952
  Adalékok az esztétika történetéhez. Budapest,1953
  Az ész trónfosztása. Budapest,1954
  Német realisták. Budapest,1955
  A különösség mint esztétikai kategória. Budapest,1957
  Ästhetik. Teil. I.Die Eigenart des Ästhetischen. Neuwied-Berlin,1963
  Az esztétikum sajátossága. Budapest,1965
  Mûvészet és társadalom. Budapest,1969
  Világirodalom. Budapest,1969
  Magyar irodalom - magyar kultúra. Budapest,1970
  Utam Marxhoz. Budapest,19970
  Történelem és osztálytudat. Budapest,1971
  Gondolkodó irodalom. Budapest,1974
  A heidelbergi esztétika és mûvészetfilozófia. Budapest,1975
  A regény elmélete. Budapest,1975
  A regény elmélete. Berlin,1920
  A fiatal Hegel. Budapest,Budapest,1981
  L. Gy. levelezése. Budapest,1981
  L. Gy. levelezése. Budapest-Stuttgart,1982
  Curriculum vitae. Budapest,1982
  Esztétikai írások. 1930-1945. Budapest,1982
  Sorsforduló. Budapest,1985