Khuen-Héderváry Károly, id.; hédervári gróf; 1874-ig Khuen, belási (1849. máj. 23. Gräfenbergfürdő, Freiwaldau, Osztrák Szilézia – 1918. febr. 16. Bp.): politikus.

• Nagyanyja Viczay Karolina. Sz: gr. belási Khuen Antal (1817–1886), br. monostori és komlósi Izdenczi Angelika (1823–1894). Hat, felnőttkort megélt testvére: Khuen Alice (1850–1879), Khuen Antal (1852–1890) építész, cs. és kir. kamarás, a horvát országgyűlés tagja, Khuen Angelika (1855–1918), Khuen Margit (1856–1920), Khuen Henrik (1860–1928) és Khuen Szabina (1863–1942). F: 1880-tól gr. Teleki Margit (1860–1922). Fia: Khuen-Héderváry Károly (1888–1960) politikus, nagybirtokos és Khuen-Héderváry Sándor (1881–1946) politikus, diplomata. Az utolsó Viczay gróf, Viczay Héder végakaratának megfelelően belási Khuen Károly engedélyt kapott a Khuen-Héderváry kettős családnév viselésére, s előnevét a belásiról a hédervárira cserélhette (egyúttal új címerét a két család címeréből állíthatta össze, 1874. dec. 5-én). A Viczay és a Khuen család között a nagyanyán kívül más rokoni kapcsolat is volt: Viczay Héder testvére, Viczay Károly (1802–1867) Khuen-Héderváry Károly nagynénjét, Khuen Máriát (1811–1848) vette feleségül.
• A pesti piarista és a ciszterci rend pécsi gimnáziumában tanult, a zágrábi akadémián jogot végzett. Az MTA tagja (t.: 1915. máj. 6).
• Életút: A zágrábi törvényszék gyakornoka, majd Szerém vm. szolgálatába lépett. A Szabadelvű Párt programjával országgyűlési képviselő (Győrszigeti választókerület, 1875–1881). Győr vm. főispánja (1882–1883). Horvát–szlavón–dalmát bán (1883. dec. 1.–1903. jún. 27.), Széll Kálmán lemondása után Magyarország miniszterelnöke, egyúttal belügyminiszter és a király személye körüli miniszter is (1903. jún. 27.–1903. nov. 3.). Tisza István kormányában a király személye körüli miniszter (1904. márc. 3.–1905. jún. 18.), országgyűlési képviselő (Temesvári választókerület, 1904–1906; Budapest IV. választókerület, 1910–1918), a Főrendiház tagja (1906-tól). A Wekerle-kormány bukása után másodízben is Magyarország miniszterelnöke, belügyminiszter és a király személye körüli miniszter, valamint horvát–szlavón–dalmát tárca nélküli miniszter (1910. jan. 17.–1912. ápr. 22.). A Nemzeti Munkapárt elnöke (1913–1918). Első királyi biztos (a koronázásnál, a korona átvitele körüli szertartásokban, 1916. dec. 23.–1916. dec. 30.). Az I. vh. idején a Kárpát Bizottság elnökeként mozgalmat indított a katonasírok rendezésére (1914–1918).
• A Magyar Jelzáloghitel Bank elnöke.
• Horvát–szlavón–dalmát bánként (1883. dec. 1.–1903. jún. 27.) erélyes, több ízben könyörtelen eszközökkel szorította háttérbe a magyar–horvát kiegyezés (1868) felülvizsgálatát követelő Horvát Jogpártot, vitte keresztül a bécsi udvar akaratát, ügyes taktikusként a súlyánál nagyobb hatalmat biztosított a Horvátországi Szerb Önálló Pártnak. Ugyanakkor több ízben szembeszegült a magyar kormány túlzó, a horvát autonómiát megnyirbálni kívánó követeléseivel. Sikereiben azonban jelentős szerepet játszott, hogy az 1880-as évek második felétől a pénzforgalom megélénkülésével, majd az ipar felfutásával fellendült a horvát gazdaság. Az előbbiek, valamint feltétlen udvarhűsége és a Tisza-családdal való rokonsága miatt neve az 1890-es évek elejétől többször felvetődött a magyar kormányfői poszt várományosaként, 1894. máj.-ban, a Wekerle-kormány válsága idején kijelölt miniszterelnök is volt. Széll Kálmán lemondása után Magyarország miniszterelnöke, egyúttal belügyminiszter és a király személye körüli miniszter is (1903. jún. 27.–1903. nov. 3.). Az ellenzékkel való megegyezéses béke híveként felajánlotta, hogy a rendes évi újonclétszám és a költségvetés megszavazása fejében visszavonja az elődje bukását okozó hadsereg-fejlesztési törvényjavaslatot. Az ajánlat megosztotta a Függetlenségi és ’48-as Pártot; Kossuth Ferenc pártelnök és köre elfogadta, a többség azonban Ugron Gábor vezetésével az obstrukció folytatása mellett döntött. Miután egy megvesztegetési ügyre is fény derült (egy ellenzéki képviselőnek a kormányfő baráti köréből pénzt ajánlottak fel az obstruálás felfüggesztéséért), Khuen- Héderváry beadta lemondását (1903. aug.). Ferenc József császár a kormányválság megoldására, és az ellenzék megfélemlítésére a hírhedt chlopyi hadparancsával (1903. szept. 17.) válaszolt, amely még a Szabadelvű Párt egy részének tiltakozását is kiváltotta, s végleg tarthatatlanná tette Khuen-Héderváry helyzetét. – Tisza István kormányában a király személye körüli miniszter (1904. márc. 3.–1905. jún. 18.), országgyűlési képviselő (Temesvári választókerület, 1904–1906; Budapest IV. választókerület, 1910–1918), a Főrendiház tagja (1906-tól). A Függetlenségi és ’48-as Párt vezette koalíció kormányzása idején a politikától visszavonulva hédervári birtokán gazdálkodott. A Wekerle-kormány bukása után másodízben is Magyarország miniszterelnöke, belügyminiszter és a király személye körüli miniszter, valamint horvát–szlavón–dalmát tárca nélküli miniszter (1910. jan. 17.–1912. ápr. 22.). Kormányra kerülésekor a parlamentben kisebbségben volt, az újabb ún. nemzeti ellenállás letörésére az 1910. febr.-ban, a Szabadelvű Párt utódaként megalakított Nemzeti Munkapárt politikusaiból a vármegyék élére új főispánokat nevezett ki, akik azonban a helyi törvényhatósági bizottságok befolyásos, tekintélyes tagjai közül kerültek ki. A nemzetiségieknek burkoltan ígéretet tett a Wekerle-kormány alatt elszenvedett sérelmeik orvoslására, a liberálisok és a szociáldemokraták felé megcsillantotta az általános választójog bevezetésének lehetőségét. Ezek után az 1910. jún.-i választásokon az amúgy is megosztott ellenzékkel szemben kényelmes parlamenti többségre tett szert. Alig egyéves nyugalmi kormányzás után a lappangó feszültségek az 1911. máj.-ban benyújtott véderőtörvény kapcsán törtek a felszínre, a Justh Gyula vezette radikális ellenzék a haderőreform megszavazását az új választójogi törvény előkészítésétől tette függővé, és újabb obstrukcióval fenyegetett. Khuen-Héderváry, miután kompromisszumos javaslatát (az ún. rezolúció, amelynek értelmében a király póttartalékosokat tényleges szolgálatra hívhatott volna) mind az uralkodó, mind az ellenzék elutasította, lemondásra kényszerült.
• Az Aranygyapjas Rend lovagja (1891), a Szent István-rend nagykeresztje (1910).
• Irodalom: Pölöskei Ferenc: A koalíció felbomlása és a Nemzeti Munkapárt megalakulása. 1909–1910. (Bp., 1963)
  Pölöskei Ferenc: Kormányzati politika és parlamenti ellenzék. 1910–1914. (Bp., 1970)
  Pölöskei Ferenc: Kh.-H. K. (Magyarország miniszterelnökei. 1848–1990. Bp., 1993).