Haynald Lajos (1816. okt. 3. Szécsény, Nógrád vm. – 1891. júl. 4. Kalocsa, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vm.): r. k. érsek, bíboros, botanikus.

• Sz: Haynald István (1773–1854) uradalmi titkár, Jüttner Franciska.
• Középiskoláit Vácott, Pesten és Esztergomban végezte, Nagyszombatban filozófiát tanult (1831–1833), a Pázmáneum növendéke (1833–1839), majd az Augustineumban tanult tovább (1839–1841). Esztergomi egyházmegyés pappá szentelték (1839. okt. 15.), hittudori okl. szerzett (1841), az MTA tagja (ig.: 1868. márc. 17.; ig.: 1868. márc. 18.).
• Életút: Pest-Lipótvárosban és Budavárban káplán (1841–1842), az esztergomi presbitérium dogmatika tanára (1842–1846), Kopácsy József hercegprímás titkára (1846–1848), irodaigazgatója (1848). A forradalom és szabadságharc idején nem engedte kihirdetni sem a függetlenségi nyilatkozatot (1849. ápr. 14.), sem a Szemere-kormány további monarchiaellenes rendeleteit, ezért a kormány állásából eltávolította (1849. jún. 18.; a szabadságharc bukása után újra irodaigazgató, 1849. aug.–1851). Kovács Miklós erdélyi püspök mellett segédpüspök (c. hebroni püspökként, 1851. szept. 15.–1852. okt. 15.), erdélyi megyéspüspök (1852. okt. 15.–1864. szept. 22.), egyúttal az erdélyi kormányszék tanácsosa is (1861. márc. 24.–szept. 22.; mindkét posztjáról lemondani kényszerült: szept. 22-én). IX. Pius pápa feloldotta püspöki kötelességei alól (1864. szept. 24-én), és Rómába hívta az ún. rendkívüli ügyek kongregációjába (1864–1867). Kalocsai érsek (1867. ápr. 5-étől), bíboros (1879. máj. 12-étől). A Főrendiház tagja. Valóságos belső titkos tanácsos.
• A 19. sz. egyik legjelentősebb katolikus egyházfője. Az 1860-as években sokat tett az erdélyi népiskolák színvonalának emeléséért, az októberi diploma kihirdetése után (1860) sürgette Magyarország és Erdély unióját (álláspontját a híres gyulafehérvári értekezleten fejtette ki 1861. febr. 19-én). Szembehelyezkedett a Schmerling–Nádasdy-féle kormányzattal, nyilvánosan állást foglalt a bécsi kormány alkotmánysértései ellen, s miután nem támogatta a kormányt az erdélyi országgyűlési választásokon lemondani kényszerült (1864. szept. 22-én). Püspökként rendezte a papi nyugdíjügyet, az egyházmegye új beosztását. Ellenezte a darwinizmust, élesen szemben állt a kötelező polgári házasság bevezetésével, ugyanakkor támogatta a zsidók emancipációját. Kiváló szónok volt; a Főrendiházban, az I. vatikáni zsinaton és a katolikus autonómia kongresszusokon egyaránt figyelmet keltett szónoklataival. Bőkezű mecénásként számos kulturális és tudományos intézményt támogatott. Kalocsán tanítóképzőt építtetett, Bácsban és Zomborban árvaházat, Kalocsán csillagvizsgálót létesített (1877-ben). Kezdeményezte továbbá a Kalocsa–Kiskőrös szárnyvasút építését (1882-ben). – Fiatal korától kezdve lelkes növénygyűjtő, a magyarországi flórakutatás támogatója volt. Maga is több botanikai gyűjtőutat tett elsősorban Erdélyben, ill. a környező országokban. Megvásárolta Heuffel János híres herbáriumát (1857), majd jelentős összeggel segítette elő bánáti botanikai munkái kiadását. 12 000 forintos adományával vált lehetővé, hogy a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) Növénygyűjteményét önálló osztállyá szervezzék. Európai hírű növénygyűjteményét – több mint 100 000 példányból álló magánherbáriuma, az akkori Európa legnagyobb magángyűjteménye! – és több ezer kötetes könyvtárát az MNM-nek ajándékozta. Alapítványai és adományai összesen felülmúlták a 4 millió forintot.
• Emlékezet: Kalocsán hunyt el, a Kalocsai Főszékesegyház kriptájában nyugszik. Sírját a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság védetté nyilvánította (2009-ben). Róla még életében közel 50 növényt neveztek el (algákat, gombákat, zuzmókat, edényes növényeket). Nagyméretű olajképét Munkácsy Mihály festette meg (1886-ban, a kép eredetije a Szépművészeti Múzeumban, másolata az MTA tulajdonában van). Szobrát Kalocsán állították fel (Hunyadi László alkotása, 2000).
• Elismerés: A Szent István-rend nagykeresztese (1877).
• Írásai a Religio, a Nevelés és a Jelenkor c. lapokban, a Földrajzi Közleményekben (1877-től) és a Magyar Növénytani Lapokban jelentek meg (1881-től). A freiburgi Kirchenlexikon (1847) magyar vonatkozású cikkeinek szerzője.
• Főbb művei: Felsőházi beszédek az erdélyi unió tárgyában. (Pest, 1861)
  A szentírási mézgák és gyanták termőnövényei. Akadémiai székfoglaló. (Elhangzott: 1869. ápr. 12.
  megjelent, kivonatosan: Magyar Növénytani Lapok, 1869)
  Mily talajon él a gesztenyefa Magyarhonban és szomszédországokban? (Magyar Növénytani Lapok, 1877)
  Castanea vulgaris. (Kalocsa, 1881)
  Litterae authenticae exhibentes origines scholarum Hungariae. I–III. köt. (Kalocsa, 1882).
  
• Irodalom: Vázlatok H. L. bíboros-érsek életéből. 1816–1889. Szerk. Kőhalmi-Klimstein József. (Pozsony–Bp., 1889)
  Kanitz Ágost: Haynald bíbornok, mint botanikus. (H. L. album. Pozsony, 1889)
  Fraknói Vilmos: H. L. emlékezete. (Akadémiai Értesítő, 1894)
  Szittyay Dénes: H. L. kalocsai bíboros érsek élete, születésének 100. évfordulója alkalmából. Kiadatlan levelek és feljegyzések nyomán. (Kalocsa, 1915)
  Szittyay Dénes: H. L., mint erdélyi püspök. (Kalocsa, 1917)
  Eckhart Ferenc: Egy magyar főpap életéből. (Bécsi Magyar Történeti Intézet Évkönyve. Bp., 1932)
  Tóth László: Politika és egyházpolitika H. L. kiadatlan leveleiben. I–II. (Katholikus Szemle, 1935)
  Gombocz Endre: A magyar botanika története. (Bp., 1936)
  Bíró Vencel–Boros D. Fortunát: Erdélyi katolikus nagyok. (Kolozsvár, 1941)
  Surányi Dezső: H. L. emlékezete. (Vigilia, 1979)
  Balás Anna: Emlékezés H. L. “A szentírási mézgák és gyanták termőnövényei” c. művére. (Művészettörténeti Értesítő, 1980)
  H. L. emlékezete. Halálának centenáriuma alkalmából Kalocsán elhangzott előadások. (Kalocsa, 1992)
  Lakatos Andor: H. L. közéleti és politikai tevékenysége. (Magyar egyháztörténeti vázlatok, 1995)
  Fazekas Csaba: Dokumentumok H. L. 1849. júniusi hivatalvesztésének történetéhez. (Századok, 2001)
  Kováts Dezső: H. L. (Magyar múzeumi arcképcsarnok. Bp., 2002)
  Székely Gabriella–Bálint Laura–Russu Tibor: H. L., a botanikus bíboros. (A Csíki Székely Múzeum Évkönyve – Természettudományok, 2004).