József Ágost főherceg; Habsburg József (1872. aug. 9. Alcsút, Fejér vm. – 1962. júl. 6. Rain bei Straubing, NSZK): osztrák főherceg, honvéd tábornok.

• Nagyapja Habsburg-Lotharingiai József Antal János főherceg (1776-1847) nádor. Sz: Habsburg-Lotharingiai József Károly Lajos főherceg (1833-1905) nyelvész, lovassági tábornok.
• Az MTA tagja (ig.: 1906. jan. 21.–1945. ápr. 26. és t.: 1917. máj. 3.–1945. júl. 20., kizárták mint háborús bűnöst: 1945. júl. 20.). Az MTA elnöke (1936. márc. 22.–1944. okt. ?).
• Életút: Katonai pályáját a troppaui 1. sz. császári és kir. gyalogezredben hadnagyként kezdte (1890–1893), főhadnagy (1893–1898), százados (1898–1902), majd a magyar honvédségben őrnagyként szolgált (1902–1903), alezredes (1903–1905), az 1. honvéd huszárezred ezredese (1904–1908), vezérőrnagya (1908–1911), altábornagyi rangban a bp.-i 31. gyaloghadosztály parancsnoka (1911–1914). Az I. vh. kitörése után hadosztályával a szerb (1914. jún.–szept.), majd az orosz fronton harcolt (1914. szept.– nov.), lovassági tábornokként a VII. (temesvári) hadtest parancsnokaként (1914. nov.–1916. nov.) több mint egy évig tartotta az Isonzó vonalát. (1915. máj.-tól); közben vezérezredessé léptették elő (1916). Az 1., a 3. és a 7. hadseregből álló hadseregcsoport élén az erdélyi és romániai hadműveletek irányítója (1916. nov.–1918. jan.). A fegyverszünet (1918. jan.) után a 6. hadsereg parancsnokaként ismét Olaszországba került, részt vett a piavei átkelési kísérletben (1918. jún.), Franz Conrad von Hötzendorf utódjaként tábornagyi rangban a 10. és 11. hadseregből álló tiroli hadseregcsoport vezetője (1918. júl.-tól). Az őszirózsás forradalom idején, mint homo regius – IV. Károly magyar király személyes magyarországi meghatalmazottja – ő tárgyalt a magyar politikusokkal. (1918. okt. 27.–okt. 31), majd a békés megoldást választva ő nevezte ki gr. Károlyi Mihályt miniszterelnökké (1918. okt. 31.). A forradalom után visszavonult alcsúti birtokára, de az országot nem hagyta el, a Tanácsköztársaság idején házi őrizetben tartották. A proletárdiktatúra bukása után a politikai vákuumhelyzetet kihasználva Budapestre utazott, s bejelentette, hogy kormányzóként átveszi az ideiglenes államfői tisztet (1919. aug. 6.-ától), kinevezte Friedrich István kormányát (1919. aug. 7.), majd Horthy Miklóst a magyar haderő fővezérévé (1919. aug. 12.); nem sokkal később az antanthatalmak felszólítására, akik tartottak egy esetleges Habsburg-restaurációtól, lemondott (1919. aug. 26.). Államfői ambícióit feladva támogatta Horthy kormányzóvá választását, ő volt az első, akit vitézzé avattak. Országgyűlési képviselő, a Felsőház tagja (1927–1944). A II. világháború végén ellenezte a háborúból való kiugrást (1944 ősze), vezetésével alakult meg a Felsőházi Tagok Nemzeti Szövetsége (1944. okt. 30.), részt vett Szálasi Ferenc “nemzetvezetői eskütételén” (1944. nov. 4.). A világháború végén Németországba menekült (1945 eleje), részt vett a magyar emigráció szélsőjobboldalán elhelyezkedő csoportok tevékenységében. 1947 nyarán megjelent az 1939-es országgyűlés jogfolytonossága címén összeülő ún. altöttingi országgyűlésen, 1950-től elsősorban a katonai emigráció összefogásán fáradozott: a Magyar Honvédelmi Tanács elnöke (1954), tevékenységét konzervatív körökben is erőteljes fenntartással fogadták. 1920–21-ben 50 000, 1923-ban újabb 500 000 koronát adományozott az MTA-nak.
• A Vitézi Rend főkapitánya. A Légoltalmi Liga elnöke (1937–1944). A Nyomorék Gyermekek Országos Otthonának fővédnöke.
• Emlékezet: Az USA-ban élt, később Regensburgban telepedett le. Budapesten a nádori kriptában újratemették (1992).
• A Petőfi Társaság (t.: 1927–1944), a Kisfaludy Társaság tagja (1929–1944). A Magyar Nemzeti Múzeum Tanácsa, az Országos Magyar Hadimúzeum Egyesület, a Magyar Földrajzi Társaság védnöke.
• Elismerés: A bp.-i József Műegyetem (1909), a bp.-i Pázmány Péter Tudományegyetem (1916), a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem t. doktora (1917).
• Főbb művei: A magyar vitézség nagy napjai. Képek a háborúból. Akadémiai székfoglaló is. (Elhangzott: 1921. máj. 8.
  megjelent, kivonatosan: Akadémiai Értesítő, 1921)
  Véres kárpáti virágok. (Bp., 1924)
  A világháború, ahogy én láttam. I–VII. köt. (Bp., 1926– 1934).
  
• Irodalom: Payr Hugó: J. Á. királyi herceg. 1914–1917. (Bp., 1917)
  Katkó István: J. Á. főherceg és a véres csütörtök. (Élet és Irodalom, 1986)
  Pandula Attila: J. Á. főherceg Szent István-rend nagykeresztje hadidíszítménnyel és kardokkal. (Turul, 1993).