Apponyi Albert, nagyapponyi gr. (1846. máj. 29. Bécs – 1933. febr. 7. Genf): politikus.

• Sz: Apponyi György (1808–1899) nagybirtokos, politikus, országbíró, az MTA tagja, gr. Sztáray Júlia (1820–1871). F: gr. Dietrichstein-Mensdorff-Pouilly Klotild (1867–1942) Fia: Apponyi György (1898–1970) politikus. Leánya: Apponyi Mária (1899– 1967) és Apponyi Julianna (1903–1994).
• A jezsuiták kalksburgi gimnáziumában tanult (1863-ig), jogi tanulmányait Bécsben és Pesten végezte, Pesten államtud. és bölcsészdoktori okl. szerzett (1868), majd politikai, közgazdaságtani, ill. képzőművészeti ismereteit hosszabb nyugat-európai útja során egészítette ki (1868–1870). Az MTA tagja (t.: 1898. máj. 6.; ig.: 1908. febr. 13.).
• Életút: Hazatértét követően kisebb megszakítással haláláig országgyűlési, ill. nemzetgyűlési képviselő (Szentendre, 1872–1875; Bobró, 1877–1881; Jászberény, 1881–1933). A Főrendiház tagja (1869–1872 és 1875–1877). A Képviselőház elnöke (1901. okt. 31.–1903. nov. 6.). Vallás- és közoktatásügyi miniszter (1906. ápr. 8.–1910. jan. 17. és 1917. jún. 15.–1918. máj. 8.). Magyarország fődelegátusa a Nemzetek Szövetségében (1925–1933). Valóságos belső titkos tanácsos (1901-től).
• Az Aranygyapjas Rend lovagja (1921).
• Előbb a Deák-párt tagja, de a Balközéppel való egyesülés után a br. Sennyey Pál vezette Jobboldali Ellenzékhez csatlakozott. A boszniai okkupáció idején ez utóbbi, a Független Szabadelvűek, valamint a Kerkápoly–Szilágyi-csoport fúziójával kialakult Egyesült Ellenzéknek (1878–1881), ill. Mérsékelt Ellenzéknek (1881–1891) nevezett tömörülés egyik vezéralakja, Szilágyi Dezső kiválásától (1886) első számú vezetője. A kiegyezésben megfogalmazott nemzeti jogok érvényre juttatásával (elsősorban a katonai kérdésben) kívánta elérni, hogy a magyar fél a dualista rendszerben Ausztria egyenlő partnerévé váljon. A nemzeti vívmányok követelésével az 1888–1889. évi véderővitában először került közel a ’48-as közjogi ellenzékhez. Gazdasági kérdésekben az agráriusok törekvéseit tette magáévá, erőteljesen szorgalmazta a közigazgatás államosítását, ez okból egy ideig támogatta a 15 évi kormányzás után megbukott gr. Tisza Kálmánt felváltó gr. Szapáry Gyula hasonló céljait. Politikájában bekövetkezett új irányt és annak népszerűségét jelezte, hogy a Mérsékelt Ellenzék 1892. jan. elején Nemzeti Pártra változtatta nevét, s az ugyanabban a hónapban megtartott parlamenti választásokon jelentősen növelte mandátumait. – 1892-ben a függetlenségi Irányi Dániel javaslatának támogatásával útjára indította az egyházpolitikai küzdelmeket, de a kötelező polgári házasságkötés bevezetését már ellenezte. Kormányra kerülése már Tisza, majd hangsúlyosabban Szapáry távozásakor (1892) is felvetődött, de a katonai kérdésben támasztott követelései miatt az uralkodó mindkétszer ejtette. 1895 végén meghirdette a Treuga Deit (‘Isten békéje’), amely a millenniumi évre felfüggesztette volna a politikai csatározásokat, de a Bánffy-kormányzat az 1896 őszi választásokon különböző visszaélésekkel pártja képviselőinek létszámát (a kormányképesség megakadályozására) közel felére csökkentette. Az 1898-as ischli klauzulát követően egyre hevesebben támadta Bánffyt, aki a nagyszabású obstrukció hatására hamarosan megbukott. 1899 tavaszán az új miniszterelnökkel, Széll Kálmánnal való megegyezést követően pártjával együtt belépett a Szabadelvű Pártba, s a következő parlamenti ciklus kezdetén a képviselőház elnökévé választották (1901. okt. 31.). 1903. szept.-ben a chlopyi hadparancs miatt kialakult helyzetben a kormányzó párt vezetőiből létrejött kilences bizottság tagja, amelynek feladata a magyar nemzeti jelleg érvényre juttatása, lehetőségeinek kidolgozása a közös hadseregben. Gr. Tisza István miniszterelnöki kinevezésekor előbb a házelnöki székből (1903. nov. 6.), majd az obstrukció letörésére hivatott párhuzamos ülések miatt a hónap végén a pártból is távozott, s ismét életre hívta a Nemzeti Pártot. A zsebkendőszavazást (1904. nov. 19.) követően belépett az ellenzéki pártok szövetségébe, a parlament feloszlatásakor a ’67-es közjogi alapot elhagyva pártjával együtt a Függetlenségi és ’48-as Párthoz csatlakozott. Az 1905–1906-os kormányzati-politikai válság idején az ellenzéki koalíció vezérlőbizottságának tagja és gr. Andrássy Gyula mellett vezéralakja. A koalíció kormányzása idején vallás- és közoktatásügyi miniszter (1906. ápr. 8.–1910. jan. 17.). Nevéhez fűződik a nem állami elemi népiskolák jogviszonyáról és a községi és hitfelekezeti néptanítók járandóságairól szóló iskolatörvény (Lex Apponyi, 1907: XXVII. tc.), amely – elsősorban a magyar nyelv négy év alatti elsajátítási kötelezettsége miatt – a nemzetiségek erőteljes tiltakozását váltotta ki. A pártszakadáskor (1909. nov.) Kossuth Ferenccel tartott, annak halála után az időközben egyesült párt elnöke lett (1914–1916), az újabb kettéváláskor (1916. júl.) a mérsékeltebb szárny vezére maradt. Az I. vh. kitörésekor a nemzeti összefogás céljából a pártok kibékülését kezdeményezte, de 1916-tól ismét a Tisza-kormányt támadta, és az általános választójog bevezetését követelte. Az Esterházy- és a harmadik Wekerle-kormányban másodszorra is vallás- és közoktatásügyi miniszter (1917. jún. 15.–1918. máj. 8.). A Károlyi-kormány alatt visszavonult a közélettől, a Tanácsköztársaság idején, a csehszlovák megszállás alá kerülő eberhardi birtokán élt, ahonnan 1919. nov.-ben tért vissza Budapestre, az év végén a Huszár-kormány a magyar békedelegáció elnökévé nevezte ki. – 1920. jan. 16-án a párizsi békekonferencián nagyszabású beszédet tartott a Főtanács előtt, amelyben történeti és jogi érvekre, valamint a bolsevizmus elleni közös érdekekre hivatkozva Magyarország integritásának fenntartását kérte. 1920-tól a parlamentben párton kívüliként foglalt helyet, az első nemzetgyűlésben a legitimisták egyik tekintélyes alakjaként szerepelt, de 1922-től már egyre kevésbé vett részt a napi politikában. Az 1920-as–1930-as években számos alkalommal képviselte Magyarországot a Nemzetek Szövetsége Közgyűlésében és más nemzetközi fórumokon.
• Emlékezet: 1911 és 1932 között ötször jelölték Nobel-békedíjra. Képviselősége 50. évfordulóján átvehette az aranymandátumot (1931-ben, Jászberényben; s a város nagy ünnepségsorozattal tisztelgett előtte). Genfben hunyt el, a genfi székesegyházban történt beszentelés után koporsóját gyorsvonat vitte Magyarországra. A Parlament kupolacsarnokában tartott temetési szertartás után földi maradványait a budavári Mátyás-templomban helyezték örök nyugalomra. Halála után az országgyűlés gyászülésen emlékezett meg érdemeiről. A Budai Várban, a volt Apponyi-palotán fiával közösen emléktábla őrzi emlékét. Szobrát Abonyban (1934), Balfon (mellszobor; Kutas László alkotása; felavatták: 2002. okt. 23.) és Jászberényben is felavatták. Róla nevezték el az Apponyi Poliklinikát, ill. a jászberényi Apponyi Albert Általános Iskolát és Alapfokú Művészetoktatási Intézményt (1997-ben).
• A Szent István Akadémia elnöke (1920–1923), a Kisfaludy Társaság tagja (r.: 1890). A Poliklinikai Egyesület, a Magyar Külügyi Társaság és a Magyar–Amerikai Társaság elnöke.
• Elismerés: A kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem tb. államtud. (1896), a bp.-i tudományegyetem tb. orvostud. doktora (1908).
• Főbb művei: Beszéde a képviselőház 1878. jan. 29-i ülésén. (Bp., 1878)
  Jelentése választóihoz az ellenzéki árnyalatok egyesülése tárgyában. (Bp., 1878)
  Aesthetika és politika, művész és államférfiú. (Bp., 1895)
  A. A. beszédei. 1872–1895. 1–2. (Bp., 1896)
  Gróf A. A. válogatott beszédei. (Bp., 1902)
  The Juridical Nature of the Relations between Austria and Hungary. (London, 1904)
  A Brief Sketch of the Hungarian Constitution and of the Relations between Austria and Hungary. (Bp., 1908)
  Le parlament de la Hongrie. (Revue de Hongrie, 1910)
  Lectures on the Peace Problem and on the Constitutional Growth of Hungary Delivered in the United States and in Canada. (Bp., 1911)
  Die rechtliche Natur der Beziehungen zwischen Österreich und Ungarn. (Oesterreichische Rundschau, 1911)
  Magyar közjog osztrák világításban. Négy előadás. (Bp., 1912)
  Parlamenti működésem emlékei. (Bp., 1912
  németül: Wien, 1912)
  Aus der eigenen Werkstatt. Vortragszyklus im Wiener Volksbildungsverein. (Wien, 1912)
  Katolikus világnézet és értelmiség. (Pécs, 1913)
  La guerre européenne et les responsabilités quelle entraine (Revue de Hongrie, 1914)
  A magyar nemzet természetszerű elhelyezkedése a világpolitikában. (Budapesti Szemle, 1915)
  A háború és a nemzeti politika. (Bp., 1915)
  The American Peace and Hungary. (Bp., 1919)
  Emlékirataim. 1–2. (Bp., 1921–1934
  angolul és németül is)
  Hungarian Foreign Policy. (Bp., 1921)
  Megemlékezés IV. Károly királyról. Beszéd. (Bp., 1922)
  Társadalmi átalakulások. Előadás. (Bp., 1922)
  La Hongrie et la société des nations Discours. (Reuve de Hongrie des Affaires Étrangères, 1924)
  A. A. gróf hét előadása a magyar alkotmány fejlődéséről. (Bp., 1924)
  A magyar katholikus ifjúság feladatai. (Bp., 1925)
  The Peace-Treaty Proposed to Hungary. (Bp., 1925)
  Deák Ferenc és a jogfolytonosság. (Bp., 1926)
  A nemzetiségi kérdés múltja és jövője Magyarországon. Gr. Bethlen Istvánnnal. (Bp., 1926)
  L’évolution constitutionelle de la Hongrie. (Bp., 1927
  németül is)
  Festrede zur Zentenarfeier des Todes Beethovens. (Bp., 1927)
  Der Kellog-Pakt und die Voraussetzungen seiner Wirklichkeit. (Zürich, 1929)
  La situation internationale de la Hongrie. (Genf, 1929)
  La type de l’homme d’état nouveau. (Revue Mondiale, 1931)
  La crise de la Société des Nations. (Bp., 1933)
  Lutte pour la paix juste. Exposé verbal du A. A. … à la Conférence de la Paix … du 16 janvier 1920 à Paris. (Bp., 1933
  angolul is)
  A magyar királyság A. A. gróf beszédeiben. (Bp., 1933)
  Élmények és emlékek. (Bp., 1933, németül is)
  Világnézet és politika. (Bp., 1941).
  
• Irodalom: Jósika Herczeg Imre: Apponyi és Amerika. (New York, 1926)
  Pethő Sándor: Gróf A. A. (Bp.–Bécs–Lipcse, 1926)
  Deme Gyula: Aquarellek gróf A. A.-ről és az ő Eberhardjáról. (Dombóvár, 1933)
  Halmay Elemér: Emlékezés A. A.-ről. (Bp., 1933)
  Neményi Imre: Gróf A. A. mint kulturpolitikus. (Bp., 1933)
  Bethlen István: Gróf A. A. emlékezete. (Bp., 1934)
  Kornis Gula.: Apponyi világnézete. (Bp., 1935)
  Ambrózy Ágoston: A. A. Adalékok lélekrajzához és nemzetközi munkásságához. (Bp., 1937)
  Kerekesházy József: A. A. gróf. (Bp., 1943)
  Kiss Endre: A. A. az ideológus és politikus. (Történelmi Szemle, 1986)
  Csermőy- Schneidt Ottó: Nagy magyar államférfiak. (Bp., 1991)
  Cseres Tibor: A “Lex-Apponyi” körüljárása. (Európai Utas 1992)
  Galántai József: Apponyi és Teleki. (Rubicon 1993)
  Glant Tibor: Roosevelt, Apponyi és a Habsburg Monarchia. (Századok, 1997)
  Czikora Antal: A. A. (Révai Új Lexikona. I. köt. Jav. kiad. Szekszárd, 1999)
  Felkai László: A kultuszminiszter: gr. A. A. (Új Pedagógiai Szemle, 1999)
  Zeidler Miklós: A. A., a “nemzet ügyvédje”. (Európai Utas, 2001)
  Szécsényi András: Az idős A. A. (Honismeret, 2006)
  Szécsényi András: A. A. halála és temetése. (Hitel, 2006)
  Fekete Sándor: Gr. A. A. egyházpolitikai nézetei. (Egyháztörténeti Szemle, 2006)
  Miklós Péter: Gr. A. A. halálának politikai visszhangja. (Kapu, 2008)
  Anka László: A. A. gr. vallás- és közoktatási minisztersége. (Valóság, 2008).