Babits Mihály, szentistváni (1883. nov. 26. Szekszárd – 1941. aug. 4. Bp.): költő, író, műfordító, szerkesztő.

• Sz: Babits Mihály (1844–1898) törvényszéki bíró, Kelemen Auróra (1854–1945), mindketten latinos műveltségű nemesi család leszármazottai. F: 1921–1941: Tanner Ilona (1895–1955) író- és költőnő, aki Kazinczy Ferenc felesége után a Török Sophie álnevet használta.
• Az elemi iskolát Szekszárdon kezdte el (1889–1891), majd Bp.-en és Pécsett tanult (1889–1893), középiskoláit Pécsett végezte (1893–1901), a ciszterci rend pécsi r. k. főgimnáziumában éretts. (1901), a bp.-i tudományegyetemen magyar–francia–latin szakon tanult (1901–1905), középiskolai tanári okl. szerzett (1906). Nagy tudatossággal művelte magát, nyelvismeretét tökéletesítette, főszakjain kívül különösen a német és angol tudását fejlesztette. Első éves korától részt vett Négyesy László híres stílusgyakorlatán, amelyen többek között legjobb barátaival, Kosztolányi Dezsővel és Juhász Gyulával, egymás verseit és műfordításait vitatták meg. Alapvizsgájának letétele után a filozófia irányába fordult érdeklődése (főbb olvasmányai Platon, Nietzsche, Schopenhauer, Taine, Hume, Spinoza, James). Komolyan foglalkoztatta a gondolat, hogy filozófus lesz, korszerű és elmélyült ismeretei mindvégig meghatározták gondolati költészetét. Az MTA tagja (l.: 1940. ápr. 26.).
• Életút: A bajai ciszterci gimnázium gyakorló, majd helyettes (1905–1906), a szegedi állami főreáliskola helyettes (1906–1908), a fogarasi gimnázium r. (1908–1911), az újpesti gimnázium r. (1911–1912), a bp.-i X. kerületi tisztviselőtelepi gimnázium (1912–1916), a bp.-i VI. kerületi Munkácsy utcai gimnázium r. tanára (1916–1917). A Tanácsköztársaság idején a bp.-i tudományegyetemen a magyar irodalom ny. r. tanára (1919), a bukás után az ellenforradalom megfosztotta állásától és nyugdíját is megvonta. A két vh. között írásaiból, fordításaiból és szerkesztői munkájából élt. A Baumgarten-alapítvány kurátora (1927-től).
• Már 1903-ban összeállította első, zsengéket tartalmazó, kéziratos verses füzetét Troubadour-kor címmel, amely az utóbb Angyalos könyvnek nevezett kéziratos versgyűjtemény része. Szegedi fogantatású első ismert verse is (Messze… messze…, 1907). Első szegedi iskolai évének végén utazási ösztöndíjért folyamodott a minisztériumhoz, Párizst kívánta látni, de kérése nem teljesült. Képzeletében keresett kárpótlást: sok országot járt be, szeszélyesen egyberakott jelenségekből álló impresszionista tablót alkotott. 1908 nyarán Velencébe utazott, s olaszországi élményei költészetére is termékenyítően hatottak. Ekkor kezdte el Dante Isteni színjátékának fordítását (A pokol, 1912; A purgatórium, 1920; A paradicsom, 1922). A Holnap első kötete (1908 ősz) közölte néhány versét, s neve az antológia körül dúló irodalompolitikai háború következtében országosan ismertté lett. Ettől kezdve rendszeres szerzője a Nyugatnak (neve először a lap 1908. nov. 1-jei számában szerepelt), s A Holnap második kötetében (1909) publikált verseivel párhuzamosan megjelenő rendkívül tudatosan megszerkesztett, első verseskötetével (Levelek Irisz koszorújából, 1909) már kiforrott költőként lépett a nyilvánosság elé. A kötet záróverse, A lírikus epilógja, a költőléttel folytatott küzdelem ars poeticája. Gondolati lírájának mélysége, elvontsága és tárgyiassága, nagy formaérzékkel és tudással megalkotott költeményei vegyes fogadtatásra találtak, többen támadták s lekicsinyelték, a Nyugat és köre azonban kiállt mellette. Fogarasi magányában tovább fejlesztette görög tudását, és az antik auktorok, Nietzsche, valamint az angol költők – főleg Swinburne – hatása alatt írta meg görögös verseinek gazdag csokrát (Héphaisztosz; A Danaidák; Két nővér; Klasszikus álmok) és drámai költeményét a Laodameiát (1910). Ekkor ismerkedett meg Bergson filozófiájával, amely nemcsak gondolkodását, hanem költészetét is befolyásolta. Az Esti kérdés (1909) háromtagolású nagyívű versmondata a bergsoni ún. teremtő idő inspirációja nyomán született, s végső kérdése “ez a sok szépség mind mire való?”, lételméleti síkra emeli a költeményt. Fogarasi versei nagyrészt a Herceg, hátha megjön a tél is? (1911) c. második kötetében jelentek meg. Lírai műveivel párhuzamosan, főleg a Nyugat hasábjain jelentek meg fontos kritikái (Petőfi és Arany, 1910) és tanulmányai (Bergson filozófiája, 1910), majd napvilágot látott első tanulmánykötete is (Két kritika, 1911). Először a Nyugatban, majd önállóan is megjelent népszerű kisregénye a Gólyakalifa (1913 és 1916), amelyből film is készült (Karinthy Frigyessel együtt írt forgatókönyv alapján, Korda Sándor rendezésében, 1917). Recitativ (1916) c. verseskötetében a rejtőzés különböző lehetőségeivel élő versek mellett, új vonásként, a személyes és közvetlenebb hang erősödött fel. A vh.-ba egyre jobban belesodródó ország helyzete költészetén és filozófiai gondolkodásán is maradandó nyomot hagyott. A többféle igazság létezését hirdető, pluralista alapon álló Játékfilozófia (1911) és A kételkedés kötelessége (1912) c. esszéi után érdeklődése egyre inkább Szent Ágoston (1917) felé fordult, és az ezer istent dicsérő Hiszekegy (1911) helyett tudatosan mást választva, a keresztény hagyományban gyökerező Miatyánkkal (1915) adott hangot békevágyának. A Játszottam a kezével (1915) c. ártalmatlannak tűnő szerelmes versének utolsó három pacifista soráért a konzervatív napi sajtó Rákosi Jenő vezetésével hadjáratot indított ellene. Hazafiatlansággal vádolták és a nevelői munkára alkalmatlannak ítélték, végül bp.-i X. kerületi iskoláját is el kellett hagynia. Az I. vh. idején végig kitartott háborúellenessége mellett, s a Zeneakadémián, lelkes ünnepléstôl kísérve elszavalta Húsvét előtt c. versét (1916. márc.). A Fortissimo (1917) c. békeverse miatt elkobozták a Nyugatot, s vallás elleni vétség címén bírósági eljárást folytattak le ellene. A vh. végén lefordította Kant Az örök béke c. művét (1918), ekkor már Ady Endre mellett egyre inkább a háború ellen küzdő, haladó magyar irodalmi élet vezető, meghatározó személyiségévé vált. Megírta korábbi filozófiai nézeteivel küzdő esszéjét A veszedelmes világnézetet (1918), amelyben többek között az irracionális filozófiák térnyerését is a vh. kitörésének okai közé sorolta, ekkor fogalmazta meg először átütő erővel az elkövetkező évtizedeire jellemző, erkölcsi alapozottságú polgári humanista liberalizmusának főbb gondolatatait. A polgári forradalom eszméivel egyetértve 1918 őszétől közéleti tisztségeket vállalt. A Tanácsköztársaság kikiáltását követően a bp.-i tudományegyetemen a magyar és a világirodalom r. tanáraként népszerű szemináriumokat és előadásokat tartott Adyról és Az irodalom elméletéről (1919). A kezdeti lelkesedés után már a nyár folyamán, a megvalósult diktatórikus hatalom láttán kiábrándult a kommünből, s megírta a Szíttál-e lassú mérgeket? c. versét. Ősszel, a bukást követően, Trianon sokkoló hatása alatt a Nyugatban a Magyar költő kilencszáztizenkilencben c. érzelmi zaklatottságát vállaló és tükröző tanulmányában egyaránt elzárkózott a szélsőséges bal- és jobboldali eszméktől, amelyeket éppen ezért mindkét oldalon ellenérzéssel fogadtak. A forradalomban vállalt közéleti szereplése miatt a legélesebb támadásokat ekkor indították ellene, a Petőfi Társaságból kizárták, megfosztották tanári nyugdíjától, rendőri zaklatásnak többször volt kitéve, még a toloncházat is megjárta (1920). A Nyugtalanság völgye (1920) c. verseskötetében költői válságának, útkeresésének nyomát vegyes stílusú versein is lemérhetjük. Magánéletét eddig a magány, s néhány félbeszakadt vagy boldogtalan szerelem jellemezte, viszont tanítványai közül többen is közeli barátjává váltak: újpesti diákja, Komjáthy Aladár mellett az egyetemet elkezdő Szabó Lőrinc (1919), akit másfél évre lakásába is befogadott (1920–1921). Vele és Tóth Árpáddal közösen fordította le Baudelaire A romlás virágai (1923) c. verseskötetét. A Timár Virgil fia (1921) c. lélektani regénye önéletrajzi elemeket is tartalmaz, a nevelő-tanár erkölcsi felelősségének súlyáról és érzelmi lehetőségeinek határáról, a pedagógiai erosz fájdalmáról és szépségéről szól. Rövid ismeretség után, 1921-ben feleségül vette Tanner Ilonát; mivel gyermekük nem született, felesége öccsének házasságon kívüli leányát, Ildikót örökbe fogadták (1928). Zaklatott élete a házasság kettes csöndjébe, biztonságosnak érzett keretek közé került. Házat vett az esztergomi Előhegyen (1924), s a “nyári lak” ettől kezdve nemcsak a haladó magyar szellemi élet egyik gyülekező helye lett, hanem verseinek visszatérő szimbóluma is, az ellenséges világ közepette egyszerre enyhet adó menedék és magaslatot nyújtó őrtorony. Az 1920-as évek elején költői termése megcsappant: “A líra meghalt” – panaszolta a Sziget és tenger (1925) c. kötetének programversében (Régen elzengtek Sappho napjai, 1922). Visszatekintő költeményében (Cigány a siralomházban, 1926) pedig addigi költői útjának keserű mérlegét vonta meg. Még nászútján kezdte el nagyívű családregényét, a magyar középréteg társadalmi tablóját megfestő, önéletrajzi indíttatású Halálfiait (1927). A 1920-as évek elején számtalan politikai, emberi és esztétikai szempontú támadás érte, generációs ellentétek is bántották, az évtized vége felé azonban irodalomirányítói szerepét még ellenségei is elismerték. Baumgarten Ferenc Ferdinánd végrendeletében (1927) őt jelölte a Baumgarten Alapítvány irodalmi kurátorává, s ez egyrészt a biztos anyagi megélhetés lehetőségét nyújtotta számára, másrészt a díjak évenkénti kiosztása az elmérgesedett kultúrpolitikai légkörben nemcsak a néhol jogos kritikát, hanem a szélsőséges szidalmazások özönét zúdította a fejére (pl. József Attila díjazása). Verseskötetei (Az Istenek halnak, az ember él, 1930; Versenyt az esztendőkkel, 1933) és nagyhatású tanulmányai (Az írástudók árulása, 1927; Ezüstkor, 1930), valamint az irodalmi életet befolyásoló állandó kritikai rovata (Könyvről könyvre) tanúskodnak irodalmi vezető szerepének erkölcsi felvállalásáról, megszilárdulásáról. Osvát Ernő halála után előbb Móricz Zsigmonddal (1929– 1933), majd egyedül (1933–1937) szerkesztette a Nyugatot. A Kisfaludy Társaság több évi kicsinyes halogatás után tagjává választotta, székfoglalóként egyik legfontosabb önszemléleti szimbólumát megfogalmazó versét, a Mint különös hírmondót (1930) olvasta fel. Katolicizmusa az 1920-as évek folyamán felerősödött, “minden emberre érvényes vallásnak” tartva azt, bár az egyháztól mint hatalmi intézménytől mindig függetlennek vallotta magát (Egyház és irodalom, 1933). Szellemi irányultságát jelezte fordításkötete az (Amor Sanctus Szent szeretet könyve. Középkori himnuszok latinul és magyarul, 1933), és egyre több töprengő, vívódó versében kereste az utat Istenhez (Psychoanalysis Christiana, 1927; Az elbocsátott vad, 1934). A közvetlen politizálástól mindig tartózkodott, és ettől az általa szerkesztett Nyugatot is távol tartotta, ám nem titkolt ellenszenvvel követte a II. vh. felé rohanó eseményeket. Kereste saját cselekvési lehetőségének határait, ankétot kezdeményezett a Nyugat hasábjain (Mit tegyen az író a háborúval szemben?, 1934). Egyik legnagyobb vállalkozásában, Az európai irodalom történetében (1934–1936) éppen az európai kulturális hagyomány szerves egészként való felmutatásában és a maradandó értékek személyes továbbadásában érezte erkölcsi-költői küldetését. Miután felfigyeltek rossz légzésére, az orvosi vizsgálat rákos daganatot állapított meg gégéjén (1937 tavasza). Betegsége miatt, ettől kezdve Illyés Gyulával együtt szerkesztette a Nyugatot (1937–1941). Gyűjteményes verseskötetének (1937) új, záródarabjai (Új versek) már a múló idő vagy a súlyos betegség árnyékában fogantak. Az Ősz és tavasz között (1935) c., egyik legjelentősebb, összegző versében a halállal, mint személyesen is átérzett lételméleti kérdéssel vetett számot, egyéni élményét az európai kulturális és művészi hagyományok gazdagon szövött utalási rendszerébe ágyazva, teljes költői eszköztárát biztos kézzel mozgósítva rendkívüli erővel jelenítette meg. A Balázsolás (1937) közvetlenül műtétje előtt született, a szenvedő ember töprengéssé sűrűsödő segélykérése, mely egyben a méltósággal viselt sors példázatává emelkedik. 1938 elején került sor gégeműtétjére, hangját többször, hosszabb időre elveszítve írásban érintkezett környezetével (B. M. beszélgető füzetei. 1–2., Szerk. Belia György. 1980). Majdnem egy évi munka nyomán 1938 őszén fejezte be egyik legjelentősebb művét, a bibliai témára épülő Jónás könyvét. A magasztos és ironikus hangot mesterien ötvöző filozófikus költeményben, amely egyszerre epikai mű és lírai vallomás, betegségének és a nácizmus előretörésének árnyékában a költői szerepvállalás dilemmáira az emberi egzisztencia alapkérdéseinek dimenziójában kereste a választ. Tömeg és nemzet (1938) c. esszéjében, a humanista liberalizmus jegyében határozottan állást foglalt a zsidótörvény korlátozó intézkedései ellen. Erdély visszacsatolását örömmel üdvözölte (Erdély, 1940), de egyre komorabban követte a világpolitika eseményeit (Ezerkilencszáznegyven, 1939). 1940-ben San Remo-díjat kapott Dante fordításaiért, ekkor vállalkozott utoljára külföldi útra. Hazatérve állapota súlyosbodott, a János Szanatóriumba szállították, majd sugárkezelésre is sor került. Akadémiai székfoglalóját már személyesen nem tudta felolvasni (1941. márc.), majd Esztergomba költözött (1941. ápr.), utolsó nyarát nagybetegen itt töltötte. Nagy fájdalmai ellenére, szinte halála napjáig dolgozott Szophoklész Oidipus Kolonosban c. drámájának fordításán (megjelent: 1942). 1941. aug. 3-án a bp.-i Siesta-szanatóriumba szállították, ahol 4-ére virradó éjszaka meghalt.
• Emlékezet: Temetése kapcsán is összecsaptak a különböző politikai erők, halála után az Illyésre maradt Nyugatot minden tiltakozás ellenére központilag azonnal megszüntették, ám költői és erkölcsi példája a Nyugat három generációjában élt tovább. Illyés szerkesztésében előbb a Babits Emlékkönyv (1941) jelent meg, amely irodalmunk legjobbjainak tisztességadása és kiállása volt életműve előtt: Illyéssel együtt 72 író szólalt meg a kötetben. Az emlékkönyv egyúttal a Magyar Csillag előfizetőinek ún. illetménykötete lett, azaz az emlékkönyv híd volt a Nyugat és a Magyar Csilalg között. A megindult Magyar Csillag (1941–1944) c. folyóirat Babits és a Nyugat szellemi örököseként a magyar irodalmi ellenállás központjává vált. Költészete a háború után az Újhold (1946–1948) nemzedékére (“a Nyugat negyedik nemzedéke”) volt meghatározó hatással. 1945 után a főváros róla nevezte el a lágymányosi körteret (= ma: Móricz Zsigmond körtér), amelynek szomszédságában Kosztolányi és később Karinthy is kapott egy teret, ill. utat. 65. születésnapján (1948. nov. 28.). emléktáblát lepleztek le egykori, Reviczky u. 7. sz. alatti lakóházának falán. Sírjára 1954-ben emlékmű készült (az avatóbeszédet Illyés Gyula mondta). Pécsett Babits diákkori lakóházát jelölték meg emlékművel (1956. máj. 20-án), Szegeden szegedi tanársága fészázados jubileumán emlékeztek emléktáblával (1956. okt. 2-án, itt Szabó Lőrinc mondta az avatóbeszédet). Szekszárdon, szülőháza, az 1780 k. copf stílusban épült Kelemen-ház ma is eredeti állapotában áll. A házat a költő nagyapja, Kelemen József vette meg 1852-ben, szekszárdi letelepedésekor. Ebben a házban nyílt meg a Babits Mihály Múzeum (1967. júl. 2., ünnepi beszédet Illyés Gyula mondott; 1983-ban az addig emlékházként működő múzeumot teljes egészében múzeummá nyilvánították). A szekszárdi Wosinszky Mór Múzeumban is berendeztek egy Babits Emlékházat. Szekszárdon Babits Mihály Irodalmi Társaság is alakult (1956), ill. az ő nevét vette fel a szekszárdi Babits Kiadó (1988), a Révai Nagy Lexikona hasonmás kiadásait, ill. a Révai Új Lexikonát megjelentető könyvkiadó. Babits és felesége 1924-ben Esztergomban egy földszintes présházat vásárolt, majd folyamatosan építettek hozzá. A házaspár 1940-ig itt töltötte a nyarakat, a ház állapota ezután fokozatosan romlott, végül teljesen lakhatatlanná vált. Az Országos Műemléki Felügyelőség védetté nyilvánította (1960), az épületet helyreállították, és emlékhelyként látogatható (Babits Emlékház). Itt tekinthető meg Babits halotti maszkja; ill. a szobákat Einzinger Ferenc esztergomi festőművész, Babits barátjának freskói díszítik. Az emlékház a Balassi Bálint Múzeum részeként működik. Műveit több nyelvre is lefordították. Számos költeményét és nagyobb lírai műveit (Laodameia, Kósa György, Kerényi György, Baross Gábor; Jónás könyve, Petrovits Emil, Soproni József) megzenésítették. Művei közül a Hatholdas rózsakertből (Ranódy László rendezése, 1970) a Jónás könyvéből (Balogh Zsolt rendezése, 1991) készítettek filmet, ill. tévéfilmet. A Laodameiát színpadon is előadták (Irodalmi Színpad, 1971; Várszínház, 1983).
• A Vörösmarty Akadémia alelnöke (1918–1919), elnöke (1925-től). A Petôfi Társaság (1920–1921), a Kisfaludy Társaság tagja (r.: 1930).
• Elismerés: A PEN Club Rothermere-díja (1933), San Remo-díj (Dante fordításaiért, 1940).
• A Nyugat szerkesztője (1919–1941; 1929–1933: Móricz Zsigmonddal; 1933–1937: egyedül; 1937–1941: Illyés Gyulával).
• Főbb művei: Levelek Irisz koszorújából. Versek. (Bp., 1909)
  Herceg, hátha megjön a tél is! Költemények. (Bp., 1911
  2. kiad. 1918)
  Két kritika. (Bp., 1911)
  Recitativ. Versek. (Bp., 1916)
  A gólyakalifa. Reg. (Bp., 1916
  2. kiad. 1920
  németül: Leipzig, 1919
  eszperantóul: Berlin, 1929
  olaszul: 1934)
  Irodalmi problémák. Tanulmányok. (Bp., 1917)
  Karácsonyi Madonna. Elb.-ek. (Bp., 1920
  románul: 1924, németül: Berlin, 1926, lengyelül: 1943)
  Nyugtalanság völgye. Versek. (Bp., 1920)
  Laodameia. Tragédia. (Bp., 1921)
  Timár Virgil fia. (Bp., 1922
  2. kiad. 1931
  németül: München 1923, franciául: Paris 1931, olaszul: 1939)
  Gondolat és írás. Tanulmányok. (Bp., 1922)
  Aranygaras. Mesék. (Bp., 1923)
  Kártyavár. Egy város regénye. (Bp., 1923)
  Sziget és tenger. Versek. (Bp., 1925)
  Halálfiai. Reg. (Bp., 1927
  olaszul: 1943)
  Versek. 1902–1927. (Bp., 1928)
  Élet és irodalom. Tanulmányok, esszék. (Bp., 1929)
  Az istenek halnak, az ember él. Versek. (Bp., 1929)
  A torony árnyéka. Mesék és novellák. (Bp., 1931)
  Elza pilóta vagy a tökéletes társadalom. Reg. (Bp., 1933)
  Versenyt az esztendőkkel. Versek. (Bp., 1933)
  Az európai irodalom története. (Bp., 1934–1935
  németül: 1949)
  Hatholdas rózsakert. Elb.-ek. (Bp., 1937)
  B. M. összegyűjtött munkái. I–X. (Bp., 1937–1939: Írás és olvasás. Tanulmányok. 1938
  Ezüstkor. Tanulmányok. 1938
  B. M. összes versei. 1938
  B. M. összes novellái. 1938
  Jónás könyve. Elbeszélő költemény. 1938
  B. M. kisebb műfordításai. 1939)
  Keresztül-kasul az életemen. Önéletrajzi írások. Utószó Török Sophie. (Bp., 1939)
  A magyar jellemről. (Mi a magyar? Szerk. Szekfű Gyula. Bp., 1939
  hasonmás kiad. 1992)
  Írók két háború közt. Tanulmányok. (Bp., 1941)
  B. M. válogatott versei. (Bp., 1941)
  B. M. hátrahagyott versei. Szerk. Illyés Gyula. (Bp., 1941)
  A második ének. Dráma. Bev. Török Sophie. (Bp., 1942)
  B. M. ünnepi beszédei. (Bp., 1943)
  B. M. összes művei. I. Összes versek, tanulmányok. Szerk. Török Sophie. (Bp., 1945)
  B. M. válogatott versei. Vál. Illyés Gyula. Szerk. Belia György. (Bp., 1957)
  B. M. – Juhász Gyula – Kosztolányi Dezső levelezése. Sajtó alá rend. Belia György. (Bp., 1959)
  B. M. válogatott művei. I–II. A bevezető tanulmányt írta Keresztury Dezső. Szerk. Belia György. (Bp., 1959)
  B. M. összegyűjtött versei. A bevezető tanulmányt írta Szauder József. Szerk. Rozgonyi Iván. (Bp., 1961)
  Könyvről könyvre. Szerk. Belia György. (Bp., 1973)
  B. M. Adyról. Dokumentumgyűjtemény. Szerk. Gál István. (Bp., 1975)
  Arcképek és tanulmányok. Szerk. Gál István. (Bp., 1977)
  B. M. összegyűjtött versei. Szerk. Belia György. (Bp., 1977
  2. kiad. 1982)
  Esszék, tanulmányok. 1–2. Szerk. Belia György. (Bp., 1978)
  Az európai irodalom olvasókönyve. Töredék és vázlat. Szerk. Gál István. (Bp., 1978)
  B. M. beszélgető füzetei. Szerk. Belia György. (Bp., 1980)
  B. M. kisebb műfordításai. Sajtó alá rend., utószó Belia György. (Bp., 1981)
  B. M. ifjúkori írásai. Értekezések, novellák. Szerk. Téglás János. (Bp., 1984)
  Aki a kékes égbe néz… Kötetekből kimaradt versek és töredékek. Szerk. Melczer Tibor. (Bp., 1985)
  B. M. novellái és színjátékai. Sajtó alá rend. Beliáné Sándor Anna. (Bp., 1987)
  Curriculum vitae. Önéletrajzi vonatkozású versek és önéletrajzok. Vál., szerk. Téglás János. (Bp., 1993)
  B. M. összegyűjtött versei. Szerk. Kelevéz Ágnes. (Bp., 1993
  3. jav. kiad. 1997)
  “Itt a halk és komoly beszéd ideje…”. Interjúk, nyilatkozatok, vallomások. Szerk. Téglás János. (Bp., 1993)
  B. M. levelezése. 1890–1906. Sajtó alá rend. Zsoldos Sándor. (Bp., 1998). ford.: Dante komédiája. I. A Pokol. (Bp., 1913), II. A purgatórium. (Bp., 1920
  2. kiad. Bp., 1924)
  A paradicsom. (Bp., 1923)
  Shakespeare: A vihar. Dráma. (Bp., 1916)
  Wilde Oszkár verseiből. Versek. (Bp., 1916)
  Pávatollak. Versek. (Bp., 1920)
  Erato. Az erotikus világköltészet remekei. Versek. (Wien, 1921, a kir. tábla, mint közerkölcsbe ütközőt elkobozta!)
  Goethe: A napló. (Bp., 1921)
  Meredith, George: Az önző. I–II. Tóth Árpáddal. (Bp., 1921)
  Gautier, Théophile: Kleopátra egy éjszakája. Elb. (Bp., 1922)
  Baudelaire: Romlás virágai. Szabó Lőrinccel, Tóth Árpáddal. (Bp., 1923)
  Poe: Groteszkek és arabeszkek. Elb.-ek és fantáziák. (Bp., 1928)
  Goethe: Iphigenia Taurisban. Dráma. (Bp., 1929)
  Oedipus király és egyéb műfordítások. (Bp., 1931)
  Amor Sanctus. Szent szeretet könyve. Középkori himnuszok latinul és magyarul. (Bp., 1933)
  Sophokles: Oidipus Kolonosban. Műfordítás. Akadémiai székfoglaló. (Elhangzott: 1941. márc. 3.
  megjelent: Sophokles: Oidipus király. Oidipus Kolonosban. Ford. Bp., 1942).
  
• Irodalom: Babits-szám. (Nyugat, 1924)
  Juhász Géza: B. M. (Bp., 1928)
  Kárpáti Aurél: B. M. életműve. (Bp., 1941)
  Babits-emlékkönyv. Szerk. Illyés Gyula. (Bp., 1941)
  Gál István: B. M. és az angol irodalom. (Bp., 1942)
  Ungvári Tamás: Adalékok B. M. pályaképéhez. 1918–1919. (Bp., 1959)
  Kiss Ferenc: A beérkezés küszöbén. Babits, Juhász és Kosztolányi ifjúkori barátsága. (Bp., 1962)
  J. Soltész Katalin: B. M. költői nyelve. (Bp., 1965)
  Éder Zoltán: B. M. a katedrán. (Bp., 1966)
  Pók Lajos: B. M. alkotásai és vallomásai tükrében. (Arcok és vallomások. Bp. 1967)
  Rába György: A szép hűtlenek. Babits, Tóth Árpád és Kosztolányi műfordításai. (Bp., 1969)
  Formateremtő elvek a költői alkotásban. B. M.: Ősz és tavasz között. – Kassák: A ló meghal a madarak kirepülnek. Szerk. Hankiss Elemér. (Bp., 1971)
  Kardos Pál: B. M. Művei teljes bibliográfiájával, a bibliográfiát összeáll. Gottesmann Dóra. (Bp., 1972)
  Illyés Gyula: B. M. (I. Gy.: Iránytűvel. Bp., 1975)
  Sipos Lajos: B. M. és a forradalmak kora. (Bp., 1976)
  Kosztolányi Dezső: B. M. (K. D.: Egy ég alatt. Bp., 1977)
  Rónay György: Babits hite. (R. Gy.: Hit és humanizmus. Bp., 1980)
  Rába György: B. M. költészete. 1903–1920. (Bp., 1981)
  Belia György: B. M. tanulóévei. (Bp., 1983)
  Apró Ferenc: Babits Szegeden. (Szeged, 1983)
  Rába György: B. M. (Bp., 1983)
  B. M. száz esztendeje. Kritikák, portrék. Szerk. Pók Lajos. (Bp., 1983)
  Rába György: B. M. (Bp., 1983)
  Mint különös hírmondó. Tanulmányok és dokumentumok B. M. születésének századik évfordulója alkalmából. Szerk. Kelevéz Ágnes. (Bp., 1983)
  “…külön tér, külön idő…” Babits fényképei. Ikonográfia. Szerk. W. Somogyi Ágnes. (Bp., 1983)
  Babits és Esztergom. Vallomások és dokumentumok. Szerk. Bodri Ferenc, Téglás János. (Esztergom, 1983)
  Babits világa. Szerk. Laczkó András. (Kaposvár, 1983)
  Török Sophie Babitsról. Szerk. Téglás János. (Bp. 1983)
  Nemes Nagy Ágnes: A hegyi költő. Vázlat Babits lírájáról. (Bp., 1984)
  Németh G. Béla: B. M., a szabadító. (Bp., 1987)
  Keresztury Dezső: Babits. Levelek, tanulmányok, emlékek. Sajtó alá rend. Téglás János. (Bp., 1988)
  Csányi László: Babits átváltozásai. (Bp., 1990)
  “dallá ringott bennem kétség és láz…” Babits szekszárdi levelei. Bev. Vadas Ferenc. Szerk. Csiszár Mirella és Vendel-Mohay Lajosné. (Szekszárd, 1991)
  Töttös Gábor: Babits-titkok nyomában. (Szekszárd, 1991)
  Babits és Illyés Gyula levelezése. Szerk. Takács Mária. (Szekszárd, 1992)
  Melczer Tibor: Babits Jónás könyve és más költemények. Pályakép versekkel. (Bp., 1993)
  B. M. kéziratai és levelezése. Katalógus. I–IV. Szerk. Cséve Anna, Kelevéz Ágnes, Melczer Tibor, Nemeskéri Erika, Papp Mária. (Bp., 1993)
  Kedves Csinszka! Drága Mis! B. M. és Csinszka levelezése. Szerk. Nemeskéri Erika. (Bp., 1994)
  A vádlott: három Babits-verssor. Szerk. Téglás János. (Bp., 1994)
  A vádlott: egy Babits-vers. Szerk. Téglás János. (Bp., 1995)
  A Babits-család levelezése. Szerk. Buda Attila. (Bp., 1996)
  Török Sophie: Naplójegyzetek. Vál. Téglás János. (Bp., 1996)
  Czeizel Endre: B. M. családjának kreatológiai vizsgálata. (Alföld, 1997)
  Kelevéz Ágnes: B. M. (Révai Új Lexikona. I. Bp., 1998)
  Stauder Mária. B. M. Bibl. (Bp., 1998)
  Török Sophie: “…most én vagyok hang helyetted…” Török Sophie B. M.-ról. Sajtó alá rend. Téglás János. (Bp., 2000).