Csernoch János (1853. jún. 18. Szakolca, Nyitra vm. – 1927. júl. 25. Esztergom): r. k. érsek, bíboros.

• A bécsi Pázmáneumban tanult (1870–1874), a bécsi Augustineumban teológiai doktori okl. szerzett (1876); pappá szentelték (Bécs, 1874. nov. 18). Az MTA tagja (ig.: 1915. okt. 8.).
• Életút: Felsőradoson (1876), Budapest-Krisztinavárosban (1877), Budapest-Terézvárosban káplán (1878). Az Esztergomi Érseki Papnevelő Intézet szemináriumi bibliatanára (1879), esztergomi prímási szertartó és levéltáros (1880–1882), prímási titkár (1882–1888), irodaigazgató (1888), esztergomi kanonok (1888–1898). Az esztergomi székesegyház plébánosa (1893–1898), egyházmegyei cenzor (1896), nógrádi főesperes (1898–1905), esztergomi székesegyházi főesperes (1905–1908). Csanádi megyéspüspök (1908–1912; kinevezték: 1908. jan. 12; püspökké szentelték: 1908. máj. 10.), kalocsai érsek (1911–1912; kinevezték: 1911. márc. 8.; elfoglalta érseki székét: 1911. jún. 1.). Esztergomi érsek (1912–1927; kinevezték: 1912. nov. 20.; érseki székfoglalója: 1913. jan. 1.; bíboros: 1914. máj. 25.). – A Katolikus Néppárt programjával országgyűlési képviselő (Szakolca, 1901–1906). A Főrendiház (1908–1918), a Felsőház tagja (1927). – A politikai katolicizmus egyik megújítója, elismerte és támogatta a keresztényszociális mozgalom szervezését. Tompán, Borotán, Zenta-munkástelepen, Sajkáslakon plébániát alapított, Mozsoron és Sajkáslakon templomot építtetett. Támogatta a kormány politikáját a balkáni expanzió és a háború kérdésében, majd pacifista álláspontra helyezkedett (1916-tól). Később, a püspöki kar nevében lojalitásáról biztosította a Károlyi-kormányt (1918 ősze). A Tanácsköztársaság idején az egyház anyagi érdekeinek védelméért és eszmei-politikai súlyának visszaszerzéséért tevékenykedett (1919. márc.–aug.). Kezdeményezte a katolikus autonómia egyházközségi megszervezését (elsősorban Budapesten). A két vh. között a legitimizmus, ill. a Habsburg-ház jogfolytonosságának elismerése alapján állt, majd IV. Károly király és Horthy kormányzó között próbált közvetíteni. Több ízben igen nagy adományokkal támogatta az MTA működését (1925-ben pl. 1 millió koronát adott). Pápai kamarás (1882), pápai káplán (1887), schavniki c. apát (1890. máj. 19-étől), szentgyörgymezei prépost (1905).
• A Szent István Akadémia tagja (1915).
• Elismerés: A Szent István-rend nagykeresztese (1915). Szakolca (1905), Zenta (1911) és Esztergom díszpolgára (1914).
• Főbb művei: Szabadság és verseny az oktatásban. (Bp., 1878)
  A halottégetésről. (Esztergom, 1887)
  A zárdai élet czéljáról. (Esztergom, 1891)
  A Szent Benedek-rend érdemei a keresztény művelődés terjesztése körül. Egyházi beszéd. (Esztergom, 1901)
  Népiskoláink jövője. Egyházi beszéd. (Esztergom, 1903)
  Az egyház nevelési joga. Egyházi beszéd. (Esztergom, 1907)
  A kereszt diadalútja. (Magyar Kultura, 1913)
  A tetterős katholicizmusról. (Alkotmány, 1914)
  Egyház és háború. Egyházi beszéd. (Esztergom, 1915)
  Krisztus keresztje, a háború keresztje. Egyházi beszéd. (Esztergom, 1915)
  A lelki erő a nemzetek igazi ereje. Egyházi beszéd. (Esztergom, 1916
  szlovákul is)
  Katholikus kérdések. Cs. J. beszédei a Szent István Társulat közgyűlésein. 1911–1924. (Bp., 1924)
  Magyarország újjáépítésének kérdéséhez. (Bp., 1924).
  
• Irodalom: Zelliger Alajos: Egyházi írók csarnoka. (Nagyszombat, 1893)
  Emléklapok Cs. J. Magyarország hercegprímásának székfoglalója alkalmából. (Esztergom, 1913)
  Cs. J. aranymiséje. (Bp., 1924)
  Emléklapok Cs. J. aranymiséje alkalmából. (Esztergom, 1924)
  Homor Imre: Emlékfüzet Cs. J. aranymiséjére. (Esztergom, 1924
  Akadémiai Értesítő, 1927)
  Ernyei Lajos: Három magyar prímás, Simor János, Vaszary Kolos, Cs. J., amint én ismertem őket. 1867–1927. (Pozsony, 1927)
  Lepold Antal: Cs. J. Emlékezés Nagymagyarország utolsó hercegprímására. (Bécs, 1963)
  Meszlényi Antal: A magyar hercegprímások arcképsorozata. 1707–1945. (Bp., 1970)
  Dévény Istvánné: Cs. J. tevékenysége az ellenforradalmi rendszer első éveiben. (Századok, 1977)
  Reisner Ferenc: Cs. J. hercegprímás és a katolikus egyház szerepe IV. Károly monarchia-mentési kísérleteiben. (Bp., 1991)
  Gergely Jenő: Főpapok, főpásztorok, főrabbik. (Bp., 2004).